Vélemény

Három oka a csendes hypoxiának Covid-19 alatt. 1. rész

Egészségügyi mérnökök számítógépes modellezéssel kutatják a Covid-19 megbetegedésben szenvedő betegek alacsony véroxigén szintjeit. A tudósok még mindig azon dolgoznak, hogy megfejtsék azt a rejtélyt, hogy az új koronavírus hogyan támadja meg a tüdőt és a szervezet egyéb részeit.

2021.06.18. Vélemény

Egyetlen beteget sem lehet majd elküldeni

Átfogó felújítások kezdődhetnek jövőre a budapesti kórházakban, hogy néhány éven belül végre 21. századi körülmények között gyógyíthassák a betegeket. Mindez nem kis felfordulással jár majd, új kórházépületek nőnek ki a földből, sok régit korszerűsítenek, és talán lesz olyan is, amit lebontanak - írja a magyaridok.hu.

2016.08.02. Vélemény

Káros és abszurd az orvosi toplista

A Haszon magazin több tucat szakorvos, kórházigazgató, intézetvezető, orvosigazgató, és az Egészségügyi Szakmai Kollégium véleménye alapján nemrég összeállított egy listát a legjobb magyarországi orvosokról. A 100-as listán szereplő egyik orvos szerint azonban komoly bajok vannak a listával; többek között nem veszi figyelembe a betegek véleményét és a külföldön dolgozó magyar szakemberek munkáját.

2016.07.12. Vélemény

Ideje van az örömnek

Mint minden általánosítás, ez is túlzás, de sajnos van benne jó adag igazság: nem lennénk magyarok, ha feltétlenül és felhőtlenül mindannyian örülni tudnánk valaminek, aminek örülni lehet. Most éppen annak, hogy hosszú évek után ismét emelkedik az orvosok és a nővérek bére. Mégpedig jelentősen: a doktoroké két év alatt több mint kétszázezer forinttal, az ápolóké 2019-re csaknem a 2012-es szint kétszeresére.

2016.06.13. Vélemény

Járni jár, csak nem nagyon jut

Európa történetében a 20. század második felében volt egy rövid, boldog időszak, amikor azt hittük, hogy megvalósulnak az utópiák, és eljő a kor, midőn „a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet”, azaz a jóléti állam nem illúzió, hanem a gazdasági növekedés és a kulturális fejlődés következtében realitássá válik.

2016.06.03. Vélemény

Az aranyóra és a betegbiztonság

Rácz Jenő szerint a betegellátás olajozottabbá és biztonságosabbá tehető az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) tervezett bevezetésével. Az exminiszter a Medical Tribune, az Infotér Egyesület és a Szinapszis Kft. április 26-ai PharmaInfoTech (PIT 1.0) elnevezésű konferenciáján beszélt minderről.

2016.05.02. Vélemény

Lyukas zsákba nem teszünk pénzt

Át kell szervezni a fővárosi kórházi rendszert, mert ezzel nemcsak jobb ellátás biztosítható a központi régióban élőknek, de komoly hatékonysági tartalékok is felszabadíthatók – állítja a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet főigazgatója. Bodnár Attila szerint az új struktúrában saját intézménye alkalmas arra, hogy a dél-pesti régió központi kórháza legyen.

2016.04.06. Vélemény

Interjú a Kórházszövetség új elnökével

Vissza kell adni az egészségügyben dolgozók társadalmi megbecsültségét – véli dr. Svébis Mihály, a megyei kórház főigazgatója, akit a napokban választottak meg három évre a Magyar Kórházszövetség elnökének.

2016.03.17. Vélemény

A kórház veszélyes hely

Húsz-harminc kórház bezárásával hatékonyabbá lehetne tenni a magyar egészségügyet, ami igazából jobb helyzetben van, mint ami a magyar gazdaság állapotából következne. Ezt mondja Mihályi Péter közgazdász, egyetemi tanár, aki szerint a vasút és a rendőrség jobban elmarad az osztrák színvonaltól, mint az egészségügyi ellátás. Mégsem szívesen küldené szeretteit kórházba, a világon sehol - írja a vg.hu.

2016.03.04. Vélemény