Aktualitások

Javaslat a MOSZ országos elnöksége felé

PTE KK MOSZ szervezetének javaslatát a MOSZ országos elnöksége megtárgyalta, megállapította, hogy annak megfogalmazott követelései egybeesnek a Szövetség Egészségügyi Salátatörvény közigazgatási egyeztetésén a szakállamtitkársághoz eljuttatott véleményével.

2012.06.06. Aktualitások

IX. Országos Sporttudományi Kongresszus Szegeden

Szekeres Pál, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportért felelős helyettes államtitkára is részt vesz a Magyar Sporttudományi Társasági által „SPORTTUDOMÁNY az EGÉSZSÉG és a TELJESÍTMÉNY SZOLGÁLATÁBAN” címmel rendezett három napos szakmai konferencia első két napján.

2012.05.24. Aktualitások

FEMS nemzetközi szakszervezeti találkozó

Dr. Claude Wetzel elnökúr megnyitójában felhívta a figyelmet, hogy belső problémák megoldását is szem előtt kell tartanunk a találkozó során. Megtudtuk, hogy Carlos Amaya a spanyol küldöttség részéről nem tud megjelenni a találkozón, ugyanis már nem tagja a COSM-nek. A COSM-en kívül egy másik szakszervezet alakítása után újra a FEMS kötelékébe kíván lépni. Felmerült a kérdés, hogy módosítani kell-e a FEMS alapszabályát Strassbourgban emiatt az esemény miatt.

2012.05.24. Aktualitások

GKI: a hazai cégek szerint fontos alkalmazottaik egészségi állapota

Magyarországon a nők születéskor várható élettartama 78,6 év, a férfiaké 70,7 év volt 2010-ben, a férfiak életük 79,2 százalékát élik le egészségesen, míg a nők csak 74 százalékát; az EU 27 országának átlagában ugyanezek az arányok magasabbak, 79,7 százalékot, illetve 75,2 százalékot mutatnak - összegzi a GKI gazdaságkutató Fenntartható Fejlődés Évkönyve.

2012.05.23. Aktualitások

Gyógyszeripari infografikák

Az infografikák napjaink népszerű vizuális kommunikációs eszközei. Ezek az újra felfedezett képi megoldások igen gyakoriak az egészségüggyel, technológiai újdonságokkal kapcsolatos tájékoztatás terén. Az infografikák a gyógyszeripari kommunikáció során is az információátadás látványos, kifejező és interaktív eszközei lehetnek.

2012.05.18. Aktualitások

Inzulinok OEP-támogatása - Mi változott, mi maradt változatlan?

A cukorbetegek kezelésében gyakran használt inzulinok támogatási rendje 2012. április végén megváltozott. A rendelet részletei az egészségügyi hatóságok és a szakmai képviseleti szervek (Magyar Diabetes Társaság, Szakmai Kollégium) képviselői között tartott megbeszélések eredményeképpen kristályosodtak ki. A diabetológusok elfogadták azt a tényt, hogy az OEP-kassza véges, az egészségügyi hatóság elfogadta a szakma valamennyi javaslatát.

2012.05.11. Aktualitások

Ősszel beindulhat a magán egészségbiztosítási piac

Bár a cégeknek adó- és járulékmentesen köthetnek dolgozóik javára egészségbiztosításokat, a piacot mégis a magánszemélyek befizetései élesztgetik. Néhány hónap alatt 2500-3000 ember szerződött a magánbiztosítók által kínált csomagok valamelyikére – írja a Nol.hu.

2012.05.08. Aktualitások

iPad vagy detail-Pad – hogyan használják a gyógyszeripari cégek az iPad készülékeket?

A mobil és táblagép technológia gyors változása, illetve a tény, miszerint az egészségügyi és gyógyszeripari szakemberek körében egyre népszerűbbek a különböző mobil eszközök, pozitívan befolyásolják a hatékony ellátás kialakítását, illetve a cégek működését. Mégis fontos megvizsgálni, vajon az orvosok hosszútávon is nyitottak-e a mobil eszközök használatára, illetve a gyógyszeripari cégek számára milyen előnyökkel jár a táblagépek alkalmazása.

2012.05.04. Aktualitások

Az új jogszabályok nehezítik a cégalapítást

Alaposan megtépázták a cégalapítási kedvet az idén életbe lépett új jogszabályok, az adóhatóság adatai szerint az év első két hónapjában 6.840 cég alakult, míg 2011-ben ugyanebben az időszakban 8.164 új céget jelentettek be - írja a pénteki Népszava.

2012.04.13. Aktualitások