Honlapunk használatakor Ön elfogadja az alábbi feltételeket, függetlenül attól, hogy azokat elolvasta-e vagy sem. A használati feltételek nem ismerete nem mentesít senkit a felelősség alól, nem lehet semmilyen hivatkozás alapja, ha azokat megszegte és ebből kifolyólag a drportal.hu portálnak és/vagy üzemeltetőjének bármilyen természetű kára, vagy hátránya keletkezik. Ebben az esetben az ügy jogi úton kerül rendezésre.

A regisztráció során az egészségügyi szakemberek (felhasználók) nyilatkoznak arról, hogy adataik helyesek, a valóságnak megfelelnek, és az emberi felhasználásra kerülő gyógyszer, illetve gyógyászati segédeszköz ismertetésére, az ismertetői tevékenységet végző személyek nyilvántartására, és a gyógyszerrel, gyógyászati segédeszközzel kapcsolatos, fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatra vonatkozó részletes szabályokról szóló 3/2009. (II.15) EüM rendelet előírásainak megfelelően jogosultak az oldalon megtalálható tartalmak megtekintéséhez.

Ön, mint egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személy kijelenti, hogy a drportal.hu, zárt – kizárólag egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személyek számára létrehozott - portálon található információkat jogosulatlan személyek részére nem teszi hozzáférhetővé, illetve nem hozza nyilvánosságra. Továbbá a szakterületre vonatkozó speciális jogszabályok előírásaival tisztában van, azokat megszegni nem fogja. Amennyiben a fentieket megszegi és ezzel összefüggésben a portált üzemeltető Pearl Hungary Kft.-nek kára keletkezik, vállalja az igazoltan felmerült kár megtérítését.

A drportal.hu munkáját képzett szakorvosok segítik, akik írásaikkal az Ön jobb tájékoztatását szolgálják. Felhívjuk azonban figyelmét, hogy a portálon és a hírlevélben megjelenő cikkek, információk nem helyettesítik a szakszerű orvosi ellátást és tanácsadást, továbbá nem képezhetik szakmai tanácsok és ajánlások alapját. Az Ön felelőssége az is, hogy az itt olvasottakat hogyan értelmezi és hasznosítja.

A honlapon található adatokért, illetve információkért, valamint azok felhasználásából eredő esetleges károkért és hátrányokért semmilyen felelősséget nem vállalunk. Hirdetések közzétételekor teljes mértékben figyelembe vesszük és alkalmazzuk a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz- ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény, valamint az emberi felhasználásra kerülő gyógyszer, illetve gyógyászati segédeszköz ismertetésére, az ismertetői tevékenységet végző személyek nyilvántartására, és a gyógyszerrel, gyógyászati segédeszközzel kapcsolatos, fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatra vonatkozó részletes szabályokról szóló 3/2009. (II.25.) Egészségügyi minisztériumi rendelet előírásait, továbbá a reklámpiacon kialakult gyakorlatot.

A weboldal fóruma egyaránt moderátorok által felügyelt felület, melynek célja a kulturált hangnem biztosítása, valamint harmadik személy jogainak védelme, jogszabályok érvényesülésének biztosítása. A moderátorok jogosultak az egyes hozzászólások és bejegyzések (ha az obszcén, közerkölcsbe ütköző kifejezés, hozzászólás; engedély nélküli reklám közzététele) részleges vagy teljes törlésére, felhasználók felfüggesztésére, szükség esetén törlésére (ha például a hozzászólás vagy bejegyzés bűncselekmény elkövetésére való felhívást, valamint nyíltan rasszista megnyilvánulást tartalmaz).

Rendszeres hírlevelek
A DRportal rendszeres hírleveleinek tartalmait regisztrált tagjaink a portálra való bejelentkezés nélkül meg tudják tekinteni.
Ezen, a felhasználó saját postafiókjába érkező hírlevelek nyilvánosságra hozatala, a hírlevél továbbítása, jogosulatlan személyek részére való hozzáférhetővé tétele szigorúan tilos, mivel a vényköteles termékekkel kapcsolatos információk kizárólag regisztrált tagjaink számára ismerhetőek meg, figyelembe véve a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz- ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény, valamint az emberi felhasználásra kerülő gyógyszer, illetve gyógyászati segédeszköz ismertetésére, az ismertetői tevékenységet végző személyek nyilvántartására, és a gyógyszerrel, gyógyászati segédeszközzel kapcsolatos, fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatra vonatkozó részletes szabályokról szóló 3/2009. (II.25.) Egészségügyi minisztériumi rendelet előírásait, továbbá a reklámpiacon kialakult gyakorlatot.
Amennyiben a fentieket a regisztrált tag megszegi és ezzel összefüggésben a portált üzemeltető Pearl Hungary Kft.-nek kára keletkezik, vállalja az igazoltan felmerült kár megtérítését.

Hirdetési feltételek

Rendezvény bejelentés
A regisztrált felhasználók által rendezvényeként feltöltött információkért, illetve azok helyességéért a DRportalt üzemeltető Pearl Hungary Kft. nem vállal felelősséget. Így a DRportal ellen semmilyen jogi eljárás nem indítható, amennyiben bármely felhasználónak bármilyen jellegű kárt okoz az itt feltüntetett információk helytelensége.


Gyógyszer mellékhatás-bejelentés
Amennyiben Ön, vagy betege gyógyszerszedés közben a gyógyszer tájékoztatóban felsorolt úgynevezett várt mellékhatások mellett, nem várt mellékhatásokat tapasztal, elsősorban súlyos mellékhatást, kérjük a tapasztalt nem várt gyógyszer mellékhatást közvetlenül a GYEMSZI-OGYI (levélcím: 1372 Postafiók 450.), vagy a gyógyszert forgalmazó cégnek jelentse. Fontos, hogy a duplikáció elkerülése végett csak egy helyre küldje jelentését. Ha bebizonyosodik az összefüggés a mellékhatás és a gyógyszer között, akkor a hatóságok intézkedéseket hoznak a gyógyszer további biztonságos alkalmazásának biztosítása érdekében.

Felhasználási feltételek pecsétszámmal, nyilvántartási számmal nem rendelkezők számára
A drportal.hu egy zárt, orvosok, egészségügyi szakemberek részére létrehozott portál, melyen olyan információk találhatóak meg különböző termékekről, melyek jogszabály alapján csak és kizárólag egészségügyi szakemberek felé kommunikálhatóak, laikusok részére nem. Ezért kérjük, hogy az alábbi nyilatkozatot figyelmesen olvassa el, és amennyiben elfogadja , jóváhagyjuk regisztrációját:

Ön, mint a
drportal.hu zárt orvos portálra regisztrálni kívánó nem orvosi végzettségű, nyilvántartási számmal nem rendelkező személy kijelenti, hogy a portálon történő regisztráció a munkavégzéséhez szükséges, az ott található információkat jogosulatlan személyek részére nem teszi hozzáférhetővé, illetve nem hozza nyilvánosságra. Továbbá a szakterületre vonatkozó speciális jogszabályok előírásaival tisztában van, azokat megszegni nem fogja. Amennyiben a fentieket megszegi és ezzel összefüggésben a portált üzemeltető Pearl Hungary Kft.-nek kára keletkezik, vállalja az igazoltan felmerült kár megtérítését.

Továbbá: ha Ön nem egészségügyi szakember, csak időleges hozzáférést tudunk biztosítani Önnek; két hét után adatait töröljük rendszerünkből.

Szerzői jogok
A drportal.hu oldal teljes terjedelmében a drportal.hu szerzői jog védelme alatt áll, az oldalon megtalálható információk, adatok kizárólag saját felhasználás céljából menthetők el és nyomtathatóak ki. Az oldal, vagy egy részének másolása, sokszorosítása, bármilyen célú fel - és átdolgozása, kereskedelmi forgalomba hozatala tilos. A jogosulatlan felhasználás büntető - és polgári jogi következményeket von maga után.

A portálon található fotók, képek, videók is az oldal üzemeltetőjének tulajdona, melyek szintén szerzői jogvédelem alatt állnak, azok kizárólag saját felhasználás céljából menthetők el és nyomtathatók ki. Az oldalon található fotók, képek másolása, sokszorosítása, bármilyen célú fel - és átdolgozása, kereskedelmi forgalomba hozatala tilos. A jogosulatlan felhasználás büntető - és polgári jogi következményeket von maga után.

A drportal.hu domainnév szerzői jogvédelem alatt áll, védjegyoltalomban részesül, felhasználására, csak a portált üzemeltető Pearl Hungary Kft. jogosult. A portálon található szerzői jogvédelem adat álló tartalmak használatához minden esetben az oldal üzemeltetőjének írásbeli hozzájárulása szükséges.
A portál fórumán megjelenő és olvasható véleményekért és hozzászólásokért a működtető semmilyen nemű felelősséget nem vállal. A tartalomért kizárólag az azt elhelyező személy viseli az abból adódó esetleges következményeket, az abból fakadó vagyoni és nem vagyoni károk megtérítésének kötelezettségét.
Az oldalunkon található más hivatalos portálokról átvett információk, formanyomtatványok, jogszabályok hitelességéért, helyességéért a DRportal semmilyen felelősséget nem vállal.

A hivatkozásainkról
Nagy gonddal válogatjuk meg azokat a szervezeteket, amelyekre oldalunkon internetes hivatkozásokat helyeztünk/helyezünk el, az általuk közölt információk helyességéért abban az esetben sem vállalunk semmilyen nemű felelősséget, ha Ön az oldalunkon talált hivatkozáson keresztül jutott el oldalaikra. Örülünk annak és megtiszteltetés számunkra, ha bárki saját weboldalán a drportal.hu-ra mutató internetes hivatkozást helyez el.

Az üzemeltető írásbeli engedélye nélkül tilos azonban a drportal.hu oldalait, vagy annak részét más webhelyekre beilleszteni, mintegy saját oldalként feltüntetve azt. Elhatárolódunk azoktól az esetektől, amikor a drportal.hu portál bármely felületére mutató internetes hivatkozásokat törvénytelenül működtetett, obszcén tartalmú, illetve másokat sértő internetes oldalakon helyezik el, és ezzel árt vagy árthat a drportal.hu portál hírnevének és érdekeinek. Az üzemeltető minden ilyen eset ellen fellép.

Amennyiben regisztrációját meg kívánja szűntetni, írja meg e törlésre vonatkozó kérését a [email protected] email címre, adja meg teljes nevét és pecsétszámát. E kérésnek megfelelően adatait 5 munkanapon belül véglegesen töröljük a DRportal rendszeréből.