Szülészet-nőgyógyászat

Igazságügyi orvosszakértés szülészet-nőgyógyászatban

Az MSD Women’s Health üzletága által áprilisban megrendezett „Praxis határok nélkül” szakmai rendezvényen Dr. Tóth Zsuzsanna, igazságügyi orvosszakértő előadásában az orvosok szakmai- és kártérítési felelősségét, a kártérítés formáit, valamint a lehetséges megoldásokat járta körül néhány, a szülészet-nőgyógyászat területéről hozott esetismertetés és szakértői vélemény bemutatásával.

Kamaszok szexuális sms-ezése: a kockázatos nemi élet előfutára

Bármennyire is küzdünk ellene, a mai kamaszok kommunikációjának jelentős része mobiltelefonokon keresztül zajlik. A Pediatrics című szakmai folyóirat legutóbbi számában publikált tanulmány azonban arra figyelmeztet, hogy a fiatalok körében nem ritka az explicit szexuális tartalmú szöveges és képüzenetek küldözgetése, ami látszólagos ártalmatlansága ellenére komoly veszélyt jelent, mivel kockázatos szexuális magatartásra hajlamosítja a tinédzsereket.

XXI. Országos Szülésznői Konferencia

Az egészségügy, és a benne dolgozók helyzete az utóbbi időben jelentős változáson ment-, illetve megy keresztül. A változó szerepek új kihívások, feladatok elé állítják a benne dolgozókat. Fontosnak érezzük, hogy az érintettek értsék egymás problémáit és közös nyelvet beszéljenek. A közös találkozások – mint ez a konferencia is – ad lehetőséget arra, hogy eredményeinket és problémáinkat megosszuk, és közös megoldásokat találjunk.

A nomegesztrol-acetátot és 17ß-ösztradiolt tartalmazó monofázisos fogamzásgátló tabletta hatása a csontsűrűségre

A kombinált fogamzásgátló tabletták bevezetése óta eltelt több mint ötven év során számos előnye és hátránya igazolódott a hormonális készítményeknek. A nem kívánt mellékhatások kivédésére és a további ún. non-kontraceptív előnyök fokozására újabb és újabb hatóanyagú és adagolási sémájú készítmények kerülnek a világpiacra.