Magyar Urológus Társaság XXI. Kongresszusa és Továbbképző Tanfolyam
2016-ban új vezetéssel, vezetőséggel, de változatlan célokkal készülnek a szervezők a szokásos éves kongresszusra. Ezúttal Debrecen ad otthont a MUT XXI. Kongresszusának.
2016-ban új vezetéssel, vezetőséggel, de változatlan célokkal készülnek a szervezők a szokásos éves kongresszusra. Ezúttal Debrecen ad otthont a MUT XXI. Kongresszusának.
Az 57 éves férfi páciens 12 órája észlelt haematuriával jelentkezett a sürgősségi osztályon. Urográfia történt jódtartalmú kontrasztanyag felhasználásával. A vizsgálatot követően néhány órával generalizált, göbös bőrkiütések, összefolyó, gennyes hólyagok jelentkeztek a beteg arcán, fülén, és fülében, a törzsén, a karokon és a lábakon.
Az American Journal of Obstetrics and Gynecology című szakfolyóiratban megjelent kutatási eredménye arra utal, hogy húgyúti fertőzés esetén hiábavaló a tőzegáfonyalé fogyasztása, mert annak gyógyhatása csupán egy elavult mendemonda.
A Journal of Urology című szakmai folyóirat online kiadásában közölt tanulmány eredménye szerint a körülmetélt és körülmetéletlen férfiak pénisze ugyanolyan érzékenyen reagál a hasonló jellegű ingerlésre.
A humán papillómavírusok nemcsak a méhnyakrákkal és a fej-nyaki daganatok kialakulásával hozhatóak összefüggésbe, hanem a péniszen jelentkező különféle léziók kialakulásával is, mint amilyenek a nemi szervi szemölcsök (kondilóma akuminátum) és a pénisz laphámrákjának egyik típusa, a szemölcsös (verrukózus) rák. Mindez viszonylag régóta ismert volt, arra azonban csak később derült fény, hogy a HPV oki tényezőnek tekinthető az előbbieknél súlyosabb neopláziák, a péniszrák és más anogenitális laphámrákok kialakulásában is.
Valóban működőképes és megbízható módszer a prosztatarák kezelésére az aktív felügyelet (active surveillance)? Elsőként Észak-Amerikában bevezetve ezt a megközelítést egy kilenc helyszínen végzett kohorsz tanulmány eredménye alapján úgy tűnik, hogy a válasz igen, legalábbis rövidtávon. A kilenc helyszín közt a Veterans Administration (VA) kórház és egy közösségi alapú praxis is szerepelt.
A sajtó nemrégiben beszámolt az új, „gyógynövény viagráról”. De vajon az efféle úgynevezett „természetes” termékek biztonságosak és/vagy hatékonyak?
A meddő férfiaknál számos krónikus megbetegedés, így a diabetes, a szívbetegség, valamint az alkohol és drog abúzus és egyéb megbetegedések kockázata is magasabb. – állítja a Fertility and Sterility című orvosi szaklap online kiadásában közölt retrospektív kohorsz tanulmány.
A Kansas Egyetem Rákkutató Központjának (University of Kansas Cancer Center) kutatói egy természetes vegyület, a gyapotnövény egyik összetevője, a gosszipol prosztatarák kezelésére történő alkalmazását tanulmányozzák korai fázisú klinikai vizsgálatok keretében.
2-es típusú diabetesben szenvedő férfiakkal folytatott tanulmány előzetes eredménye szerint a foszfodieszteráz-5-gátlók (PDE5 gátlók) összefüggésben állnak a bármely okból bekövetkező halálozás csökkenésével, még a korábban myocardialis infarctuson (MI) átesett férfiak esetében is.
A fogamzásgátlás felelőssége a jelenlegi lehetőségek alapján alapvetően a nők feladata egyben problémája. Azonban az óvszer használata mellett a férfiaknak lehetőségük van egy drasztikusabb, ám hatékonyabb megoldást nyújtó beavatkozás igénybevételére, ez a vasectómia, az ondóvezetékek elkötése. Az USÁ-ban körülbelül minden hatodik 35 év feletti férfi igénybe veszi az eljárást.
Az erektilis diszfunkció tabutémának számít a férfiak között, amiről senki nem beszél szívesen. Ennek ellenére tény, hogy az életkor előrehaladtával egyre több férfit érint: a harmincas életévektől kezdve folyamatosan emelkedik az erekcióval elégedetlen férfiak száma, a hatvanas korosztálynak pedig több mint a fele érintett.
A Viagra és más, hasonló gyógyszerek nem jelentenek „univerzális gyógymódot” az impotencia minden egyes esetére. – állítja a Manchester Egyetem és a brit NatCen Social Research kutatóintézet új kutatása.