OPAI

Hatan pályázták meg a Nyírő OPAI főigazgatói posztját

Lezárult hétfőn a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet főigazgatói pályázati szakasza. Az Országos Kórházi Főigazgatóság a Telex megkeresésére kedden azt közölte, hogy az intézmény vezetésére „a megadott határidőig összesen hat érvényes pályázat érkezett. A beadott pályázatok közül egyiket sem utasította el a fenntartó”. A válaszból kiderült az is, hogy egy pályázat kivételével, ami július 9-én érkezett be, minden jelentkező az utolsó kb. egy hétre hagyta a jelentkezést (július 22-én, július 23-án, július 24-én, valamint július 26-án érkeztek a pályázatok).
2026.07.29. Hírek

Kiírták a Nyírő Gyula OPAI főigazgatói pályázatát

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a hónap elején jelentette be, hogy pályázatot írnak ki az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet vezetői posztjára, valamint több kórházat is bevonnak az akut pszichiátriai ellátásba Budapesten.
2026.06.25. Hírek

19 orvos adta be a felmondását a Nyírőben

Nem mondott le csütörtökig Ézsi Robin a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (Nyírő OPAI) főigazgatóságról, ezért péntek délelőtt élesedett 19 orvos felmondása. Hétfőn még 16 szakorvos és 11 rezidens helyezte letétbe felmondását, úgy tudjuk, azóta pár szakorvos, de leginkább rezidensek ezt visszavonták. Több nyírős orvostól is úgy értesültünk, az újabb távozások gyakorlatilag működésképtelenné tehetik a kórházat, ennyi orvost nem lehet átvezényelni más kórházakból. Ennek ellenére azt írta Ézsi Robin, hogy „a betegek teljes körű és biztonságos ellátását eddig is és a jövőben is biztosítani fogjuk”.
2026.03.09. Hírek

Átvezénylésekkel próbálhatja orvosolni a pszichiáterhiányt a Nyírőben a kórházi főigazgatóság

Átvezénylésekkel próbálja megoldani a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet (Nyírő OPAI) drasztikus szakorvoshiányát az Országos Kórházi Főigazgatóság (Okfő). Információk szerint a Szent János Kórházból és a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiai Klinikájáról is vezényelnek át orvosokat a Nyírő OPAI-ba, hogy meg tudják oldani a betegek ellátását.
2026.02.06. Hírek