Életstílus

Három évet vesz el az életünkből a légszennyezés

A kutatók szerint az emberek várható élettartamából átlagosan három évet vesz el a kültéri légszennyezettség. Egy új tanulmány szerint ebből több mint egy évet vissza lehetne kapni, ha sikerülne alacsonyabb szinten tartani a kontrollálható légszennyezést

2020.03.06. Életstílus

Összefogtak a magyar múzeumok, hogy megmentsük a méheket

Eddig negyven múzeum döntött úgy, hogy részt vesz a projektben, amit azért hívott életre két, a természettudományok területén dolgozó szakember, Györfy Borbála és Vásárhelyi Tamás, hogy felhívják a figyelmet arra az ökológiai katasztrófára, amit a növények beporzásában fontos szerepet játszó ízeltlábúak, például a méhek pusztulása okozhat.

2020.03.05. Életstílus

A kutyák orra érzékeli az infravörös sugárzást

A kísérletsorozatban azt fedezték fel, hogy a kutyák orrtükre – a szőrtelen, nedves bőrfelület az orruk hegyén – érzékeli az infravörös sugárzást. Kimutatták, hogy az állatok képesek melegvérű állatok testhőjének érzékelésére olyan távolságból, amely akár vadászat közben is hasznos lehet – olvasható az ELTE kutatóinak MTI-hez eljuttatott közleményében.

2020.03.03. Életstílus

Így kellett viselkednie egy középkori gyermeknek

A különleges dokumentumot, a 15. századi etikett könyvet digitalizált a British Library. A könyvben többek közt a böfögés, az asztalra köpés, a fogpiszkálás, illetve az orr- és a fültúrás illetlenségéről is írnak – számol be a Live Science.

2020.02.28. Életstílus