Tíz éve nincs velünk a Gusztáv és a Vuk alkotója
Dargay Attila a magyar animációs film egyik legnagyobb alakja volt. Mezőnyéken született 1927-ben. A Képzőművészeti Főiskolára 1945-től 1948-ig járt, amikor „osztályidegenként” politikai okokból kirúgták.
Fűszer, amihez vér tapad: a szerecsendió története
A szerecsendió évezredeken át a világ egyik legritkább fűszerének számított. Egészen az 1700-as évekig kizárólag egy aprócska kelet-indonéz szigetcsoport, a Banda-szigetek látta el a világot szerecsendióval.
Á, csak bekapok valamit
Nyíltan vagy titokban: az emberek ötszáz éve isznak skót viszkit. Azonban skót viszkit enni…
A DNS-alapú családfakutató tesztek egészségügyi vonatkozásáról
Az adatkezeléssel kapcsolatos kérdések után újabb problémaforrásra mutattak rá szakértők a DNS-alapú családfakutató programok kapcsán, ez pedig az jövőben várható egészségügyi problémákkal kapcsolatos.
Mozgásérzékelő radarokkal felvértezve jön a Pixel 4
Jövő héten dobja piacra a Google a Pixel 4 készülékeit, amikbe a szokásos kötelező körökön kívül egy érdekes technikai újítás is került.
Mesterséges intelligencia: elkészült az MI akcióterv
Egymillió magyar ember megszólítása a cél azzal az üzenettel, hogy a mesterséges intelligenciától nem kell félni, mivel az egy mindennapi életünkben jelen lévő technológia.
Ha újrakezdeném, akkor is sebész lennék
40 évig dolgoztam a Semmelweis-kórház mellkassebészeti osztályán. Sok mindent láttam, szörnyű daganatokat, elhasznált tüdőt. Dr. Almássy Sándor mellkassebész adott interjút a boon.hu-nak, főképp a tüdőrákról beszélgettek. 99 százalékban ráfoghatjuk, hogy a dohányzás okozza - mondta a doktor.
Így mentené meg Franciaország a tradicionális kávézóit
A francia kávézók mindig a környék lüktető központja, az ötletek és pletykák gyűjtőhelye, egy hangulatos kuckó megpihenni a mindennapos rohanásban és meginni egy finom kávét, míg az utca forgatagát nézzük.
Melbourne-ben minden fának saját emailcíme van
Melbourne 70 ezer emailcímet készített a város fáinak, hogy az emberek egyszerűen, gyorsan és hatékonyan tudják jelenteni az önkormányzatnak, ha valami rendellenességet tapasztalnak.
Az ország legkisebb nápolyi üzeme
Szélesi Szabolcsnak már a nagyapja, Szélesi István is nápolyit készített pontosan ugyanitt, az újpesti Mátyás téren.
Hangulatjavító mellékhatások nélkül?
Miközben a fél ország főzőműsorokat néz esténként a tévében, a felmérések szerint a magyar felnőttek 70 százaléka nem fogyaszt naponta zöldséget. Pedig egyáltalán nem mindegy, hogy milyen üzemanyaggal látjuk el az agyunkat. Hogyan tudnánk egészségebben étkezni? Mi mindent profitálnánk belőle?
A nokiás kígyós játék és készítője
Taneli Armanto nevét csak kevesen ismerik, és az ismerősei szerint nem is szokott kérkedni azzal, milyen siker fűződik hozzá.
Zenthe Ferenc, az örök szomszéd
Történelmünk tele van színészlegendákkal, akik tragédiákkal tűzdelt életutuk ellenére zseniális alakításokkal örvendeztették meg a közönséget. Hát csoda, hogy mindenki beléjük szeretett? Pláne az ország egyik legszerényebb színészébe, aki idős korában is belopta magát mindenki szívébe.