Miközben dolgoznak, baktériumokat terjesztenek a kórházban
Riasztó tanulmány jelent meg a Science magazinban, a kórházakban az ápolók tulajdonképpen segítik a veszélyes, ellenálló kórokozók terjedését a munkájukkal.
Berlintől Budapestig: magyar avantgárd pillanatok a Virág Judit Galériában
Már megszokhattuk, hogy a Virág Judit Galéria időről időre színvonalas kiállításokkal jelentkezik. Ilyen ez a mostani is: a Berlin-Budapest 1919-1933, Képzőművészeti kapcsolatok Berlin és Budapest között című tárlaton több olyan képpel is találkozhatunk, melyet 90 éve nem láthatott a hazai közönség. Az új tárlaton abba a korszakba nyerhetünk betekintést, amikor a magyar művészek Európa művészeti körforgásának valóban meghatározó szereplői voltak.
Az év Egri Szőlőtermelője 2015 - Minarovics Gábor
Minden évben az Egri Bikavér Ünnephez kapcsolódva nevezik meg az előző év legjobbnak ítélt borvidéki szőlőtermelőjét, aki ebben az évben Minarovics Gábor lett.
Az óraátállítás depresszióssá tesz egy dán tanulmány szerint
A depressziós tünetekkel orvoshoz forduló emberek száma érezhetően nő a nyári időszámításról való átállást követően - ezt állapította meg egy dán tanulmány, amely 1995 és 2012 között regisztrált több mint 185 ezer depressziós beteg diagnózisát elemezte.
A nők sokkal többet dolgoznak, mint a férfiak
A nők évente 39 nappal többet dolgoznak, mint a férfiak. Ez napi 50 perc plusz melót jelent, azonban ennek jelentős részéért a nők nem kapnak fizetséget, sőt 2008 óta relatíve egyre rosszabbul bánnak velük a munka világában – derült ki a Világgazdasági Fórum friss jelentéséből.
Infotér eHealth konferencia az e-egészségügyi fejlesztésekről és a megváltozott feladatokról
A tavaly megrendezett sikeres eHealth konferencia és a tavaszi PharmaInfoTech konferencia után az Informatika a Társadalomért Egyesület idén is megszervezi az e-egészségügy területén egyedülálló rendezvényét, az eHealth betétkonferenciát 2016. november 8-án Balatonfüreden, a Hotel Flamingóban.
Agyunk illúziók közül válogat
Bármit látunk, központi idegrendszerünk több lépésben mérlegeli, hogy a pontatlan képi információ mi vagy ki lehet. Azt a megoldást fogja agyunk választani, amely legjobban beleillik az előzetes tapasztalataink alapján felállított elvárásainkba – függetlenül a valóságtól.
Egy vegyész és egy belgyógyász kutató kapta idén A nőkért és a tudományért magyar ösztöndíjat
A koraszülött gyerekek agykárosodásának megelőzését kutató Jeney Viktória vegyész és a gyulladásos bélbetegségekben szenvedők eredményesebb kezelését kutató Farkas Klaudia belgyógyász vehette át kedden a L'Oréal és az UNESCO A nőkért és a tudományért elnevezésű ösztöndíját a Magyar Tudományos Akadémián tartott ünnepségen.
Ezek a legjobb és legrosszabb repülőterek
Újra összeállt az a lista, amelyen a legjobb és legrosszabb repülőterek szerepelnek annak alapján, milyen kényelmi szolgálatatásokat biztosítanak az utasoknak.
A gyümölcsök és a kávé fogyasztása csökkenti az időskori makula degeneráció veszélyét
A mikrotápanyagok elemzése is kimutatta a rostok, a béta-karotin, a C és E vitamin protektív hatását.
Első a minőség - Szarka Dénes
A mai riportalanyommal háromszoros dimenzió köt össze. Szarka Dénest régen ismertem meg, igaz, az első időszakban ez az ismeretség elég felületes volt, hiszen tudtam, hogy a mádi Gusteau Kulináris Élményműhely alkalmazottja, de közelebbi ismeretségben nem voltunk.
Hogy kerül a fekete özvegy génje egy vírusba?
A vírusok genetikai analízise soha nem látott jelenségre mutatott rá: DNS-ükbe építették a fekete özvegy méregtermelő génjét. Hogy hogyan csinálták, az rejtély.
Jelentős e-egészségügyi beruházásokra készülhet a versenyszféra
Budapest, 2016. október 21. – Az egészségügyet is elérő bürokráciacsökkentés hatására átalakuló intézményi struktúra és az ágazatba érkező uniós forrás informatikai téren is sok változást hoz magával, és egyúttal alkalmat ad a létező rendszerek modernizálására, illetve új digitális szolgáltatások indítására. A 20 milliárdos IT fejlesztési keret révén számos XXI. századi megoldás kerülhet bevezetésre Magyarországon, és ebben az állam a versenyszférára is számít.