Vad dorbézolások, alkohol, kábítószer - Modigliani avantgárd művész mindennapjai
Százharminckét éve, 1884. július 12-én született Amedeo Modigliani olasz avantgárd festő, szobrász. Jóllehet szobrászattal is foglalkozott, mégis gyengédségről, érzékenységről tanúskodó finom portréiról ismert, amelyek éles ellentétben állnak heves természetével, vad dorbézolásaival.
"Lopott képet nem állítunk ki múzeumban" - Megkezdődött a Munkácsy-kép pere
Megkezdődött Munkácsy Mihály Golgota című sokmillió dollár értékűre becsült festményének védetté nyilvánítása miatt Pákh Imre tulajdonos által a Forster örökségvédelmi központ ellen indított közigazgatási per a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon csütörtökön.
Szexkalauz VIII. Henrik korából
A hat feleséget elfogyasztó angol király, VIII. Henrik uralkodása idején az egyháznak, az államnak és az orvosoknak is egészen különös elképzeléseik voltak a helyes nemi életről. Lauren Johnson történész néhány pontban összefoglalta ezeket a BBC History magazinnak.
"A halogatás terhét a jövőbeni én viseli" - a halogatás nem csak egy rossz szokás, többről van szó 2. rész
„A halogatás alapvetően egzisztenciális szempontból fontos probléma, hiszen magával az élettel nem fér össze. Az időnk véges, tehát nem szabad elpazarolnunk.” A halogatás neuropszichológiája.
Nem kell már beteg az orvostanhallgatóknak
Világszerte egyre nagyobb szerepet kap az egészségügyi oktatásban és a gyógyításban az egészségügyi informatika egyik sikerágazata, a betegszimulációs technológia. A hazai informatikus szakemberek egyelőre kevéssé ismerik a szakterületet, pedig az innovatív egészségügyi ágazat igazi hiányterület, melyre 50 ezer magasan képzett szakembert várnak világszerte, így Magyarországon is – derült ki a CAE Healthcare szakmai nyílt napján.
Sportolók emlékezetes sérülései - csak erős idegzetűeknek!
A sportolók manapság fittebbek, mint valaha. A legtöbb csapat vagy egyéni sportoló mellett ott szorgoskodik egy pszichoterapeuta és egy orvos, akik minden igyekezetükkel azon munkálkodnak, hogy a sportolók a lehető legjobb kondiban legyenek, és hogy ne sérüljenek le. Ám mivel sportolók testüket nem kímélve a végsőkig feszegetik fizikai képességeik határait, gyakran óhatatlanul is lesérülnek.
10 dolog, amit ne csinálj egy árverésen
A nyári szünidő az aukciós piacot is elérte, a pihenés mellett most van időnk felkészülni az őszi árverésekre. A műtárgy.com legfrissebb cikke az artnet nyomán azokat a hibákat szedi össze, melyeket feltétlenül próbáljunk meg elkerülni, ha licitálni akarunk a következő szezonban.
Ők ma a legjobb magyar orvosok?
Új módszer alapján állította össze a magyar orvosok top 100-as listáját a Haszon Magazin. A gazdasági lap csütörtöki száma a szakma megítélése alapján a legkiválóbb orvosokat sorolja szakterületek szerint, a fül-orr-gégészektől a szülész-nőgyógyászokon át a gasztroenterológusokig.
Lovasnapok a Hortobágyon
Koncertekkel, felnőtt- és gyermekprogramokkal, főzőversennyel, western versenyekkel, fogathajtó- és díjugrató versenyekkel és egyéb programokkal várják a Hortobágyi Lovasnapokra kilátogató profi és amatőr lovasokat, lókedvelő felnőtteket és gyerekeket.
A tészta mégsem hízlal!
A tésztaevés nem hizlal, hanem éppen az egészséges testtömegindexszel mutat összefüggést - derült ki egy friss olasz kutatásból.
Lubics Szilvia tanácsai nyári futáshoz
A nyár ideális időszak futásra. Aki minden nap fut, annál nincs nagy különbség sem az edzés mennyiségében, sem a minőségében, a tél és a nyár között. Annak azonban, aki ilyenkor kezd ismerkedni ezzel a sporttal, néhány dologra érdemes odafigyelnie – tanácsolja Lubics Szilvia ultrafutó, többszörös Spartathlon és Ultrabalaton győztes.
Világsiker kapujában a debreceni orvostanhallgatók appja
Az Imagine Cup a világ legnagyobb, diákoknak tartott innovációs versenye, amin egyetemista csapatok mutatnak be okostelefonos appokat, online szolgáltatásokat, meg minden hasonlót, amikkel mostanában milliárdos üzleteket szoktak csinálni kollégiumi szobákból elindult startupok. A versenyt a Microsoft tartja és szponzorálja, és mostanában a magyarok rendszeresen nyerni járnak a seattle-i döntőre: két éve a fitness-tamagocsi Tep, tavaly a turisztikai appba oltott kalandjáték Mistory hozott haza több díjat is.
Ön is halogatja a teendőit? Ez nem csak egy rossz szokás, többről van szó!
Hosszas késlekedés után a pszichológusok kezdik megfejteni a halogatás összetett okait. Kijelenthetjük, hogy a halogató viselkedés kapcsán jóval többről van szó, mintha a dolgok elintézést egyszerűen másnapra odáznánk.