Húsvét a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban
A tájegység húsvéti népszokásait, hagyományait eleventik fel a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban; a szabadtéri múzeum első alkalommal megrendezésre kerülő húsvéti programsorozata vasárnap tojásfestéssel kezdődik el.
A szokványostól eltérő munkarend kockáztatja az egészséget
A munka közben elalvó amerikai repülésirányítók esetei ismét ráirányították a figyelmet arra, hogy az éjszakai műszakban dolgozóknak gondjuk lehet a koncentrációval, sőt még az ébren maradással is.
Palóc húsvét Füleken
Április 25-én hatodik alkalommal rendezik meg a Palóc Húsvét a Füleki Várban elnevezésű folklórrendezvényt; az esemény immár tavaszi fesztivállá nőtte ki magát a szlovákiai településen.
I. Szent György-napi lovas ünnep Tatán
Hagyományteremtő szándékkal Szent György-napi lovas ünnepet szerveznek Tatán április 24-én, húsvét vasárnapján.
A változás kora után hasznos a nők számára az aszalt alma
A "naponta egy alma a doktort távol tartja" mondás igazságát egy amerikai vizsgálat tudományosan is megerősítette. A tanulmányt ismertető előadás Washingtonban az Experimental Biology 2011 kongresszuson hangzott el.
A kávékapszulákban magasabb a rákkeltő hatású anyag mennyisége
A hagyományos csepegtetős eljárással készített kávékkal ellentétben az eszpresszó gépekben, különösen a kapszulákból lefőzött kávékban jóval magasabb, de még mindig a biztonságos értéken belüli a rákkeltő hatású furán mennyisége - állapították meg a spanyol szakemberek.
Adománygyűjtés a japán versenyfilm bemutatóján
A Titanic Nemzetközi Filmfesztivál is szeretné támogatni a katasztrófa sújtotta Japánt, ezért a Haru utazása című film csütörtöki vetítése alkalmából - a Japán Alapítvánnyal együttműködve - gyűjtést szervez a földrengés és a szökőár áldozatainak megsegítésére.
Ha kihagy az agy - Memóriazavartól az elbutulásig
Vajon a memóriazavar - amellett, hogy időnként zavaró és kellemetlen - betegségként kezelendő vagy csupán túlterheltség, az agy ideiglenes "kikapcsolása", múló jelenség?
Nincs napirenden a vadászható fajok listájának módosítása
Nincs napirenden a vadászható fajok listájának módosítása - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium az MTI érdeklődésére.
Nem javasolja a Szíriába utazást a Külügyminisztérium
A Külügyminisztérium az utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriájába sorolta Szíriát az általános bizonytalan helyzetre, a heti rendszerességgel folytatódó vidéki zavargásokra és a Damaszkuszban is kialakult nyugtalanságra hivatkozva - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.
Az amerikai felnőttek fele vitaminokat, kiegészítőket szed
Az amerikai felnőtteknek körülbelül a fele szed vitaminokat vagy más kiegészítőket - állapította meg egy szerdán közzétett kormányzati jelentés.
Minőségi élelmiszereket keresnek a turisták a Balaton régiójában
A külföldi és már a hazai turisták is elsősorban a minőségi élelmiszereket keresik a Balaton régiójában, sokan meglepődnek viszont azon, hogy egyetlen halpiac sincs a térségben, és alig találni őstermelői vagy biopiacokat - derül ki a Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. elemzéséből, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez.
Bolyai-díj idén hatodszor
A Bolyai-díj első kitüntetettje, Freund Tamás is jelen volt kedden azon a budapesti sajtótájékoztatón, melyen a Bolyai-díj Alapítvány képviselői bejelentették, hogy május 22-én hatodik alkalommal adják át a magyar tudomány legnagyobb értékű elismerését a vele járó immár 100 ezer euró összegű pénzdíjjal.