Teljesítmény után fizetnek a gondozóintézetekben
Módosította a gondozóintézetek finanszírozását a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI).
Egynapos sebészet a Bicskei Egészségügyi Központban
Elvégezték az első műtéteket a Bicskei Egészségügyi Központban, amelyet több mint félmilliárd forintból újítottak fel, bővítettek ki, és amelyben mostantól egynapos sebészet és nappali kórház is működik - közölte Balogh Gyula, az intézményt üzemeltető nonprofit kft. ügyvezetője.
Szálló por – A Svábhegyi Gyógyintézetben jelentősen megnőtt a légzőszervi beteg gyermekek száma
A Svábhegyi Gyógyintézetben a szokásos betegforgalom erőteljes növekedését tapasztalták a héten, a következő napokban akár a napi betegszám duplázódására is fel vannak készülve – közölte az intézet.
Spórol a kormány: célkeresztben a szívbetegek
Közel fél éve már, hogy hosszas egyeztetés után az egészségügyért felelős államtitkárság kiadta a Semmelweis Terv szakmai koncepcióját. Az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) alábbi elemzésében számot vet a Semmelweis Terv ígéreteinek.
Feketelistára kerülnek a jelenleg legális dizájner szerek
Megelőző csapást mér a drogháborúban a kormány, amely az egészségügyi salátatörvényben azt javasolja, hogy ne konkrét hatóanyagokat, hanem teljes vegyületcsoportokat lehessen tiltólistára helyezni. Ezzel megakadályozná a dizájner drogok legális használatát.
Világgazdaság - Vonzóbb lehet a háziorvoslás az új szabályozással
Ismét felértékelődhet a háziorvosi szakma, ha a kétmilliárd forint induló tőkével létrehozandó praxiskezelő központ kamatmentes hitelt ad a praxisvásárlásra, emellett szabályozza a szükséges és a tb által finanszírozható háziorvosi szolgáltatások körét - írta pénteki számában a Világgazdaság.
A szmog megrövidíti az életet
Átlagosan 1-3 évvel korábban halunk meg a szmog miatt, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség becslése szerint több európai emberéletet követel, mint az autóbalesetek. A szmog irritálja a légutakat és csökkenti a tüdő teherbíró képességét, rontja az allergiás, asztmás tüneteket, emphysemát okozhat, de jelentős kardiovaszkuláris megbetegedéseket, korai öregedést vagy akár koraszülést is okozhat.
Az emelt, kiemelt indikációhoz kötött támogatási kategóriába tartozó gyógyszerek, indikációs területek és a felírásra jogosultak köre
Az emelt, kiemelt indikációhoz kötött támogatási kategóriába tartozó gyógyszerek, indikációs területek és a felírásra jogosultak köre
Az online GFB értékesítő portálok működése, mire figyeljünk a használat során? - II. rész
Az összehasonlító programok tömeges megjelenésétől kezdve erős kontraszelekció hat a biztosítók árazási törekvéseire
Megújul a háziorvosi praxis, 2012-től e-recept
Megújul a háziorvosi praxisjog és 2012-ben bevezetik az e-receptet a kormány szerdai döntései alapján - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a kormányszóvivői tájékoztatón.
Szálló por - Vidékfejlesztési Minisztérium: nem várható gyors javulás
A meteorológiai előrejelzések szerint a következő napokban is anticiklon alakítja az időjárást, ami nem kedvez a levegőminőség gyors javulásának - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szerdán az MTI-vel.
Vérnyomáscsökkentők melanomás betegeknek
A Cancer Epidemiology, Biomarkers & Prevention folyóirat legutóbbi számában publikált tanulmány következtetése szerint a magas vérnyomás kezelésére használt béta-blokkolók lassítják a bőrrák bizonyos típusainak progresszióját.
Intézkedések az autisztikus spektrumzavarral élő személyek és hozzátartozóik érdekében
A szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkárság kiemelt céljának tekinti, hogy az autisztikus spektrumzavarral élő személyek és hozzátartozóik megkapják az életvitelhez szükséges segítséget.