Szuperinfluenza jelent meg Magyarországon
Szuperinfluenza jelent meg Magyarországon, jelenlétét a népegészségügyi központ is megerősítette.
Szuperinfluenza jelent meg Magyarországon, jelenlétét a népegészségügyi központ is megerősítette.
Továbbra is terjed az influenza, de valamelyest lassabban, mint eddig - közölte Paller Judit megbízott országos tiszti főorvos az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A már a húszas éveikben kopaszodó férfiaknál nagyobb kockázattal alakul ki a későbbiekben prosztatarák - állapították meg tanulmányukban francia kutatók.
A Semmelweis-terv logikája az, hogy gyógyítóhely nem szűnik meg, de átalakulhat - közölte Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár szerdán Kecskeméten.
A halált okozó hantavírus terjedését, a járvány kitörését hónapokkal előre műholdfelvételek elemzésével jósolhatják meg - adta hírül a ScienceDaily című tudományos hírportál.
Az elkövetkező fél év a magyar egészségügyben a Semmelweis-tervről szól majd, amely a betegellátás és a prevenció jobb megszervezése érdekében az intézmények összefogására és a tartalék erőforrások felszabadítására épül - közölte az egészségügyért felelős államtitkár szerdán Szolnokon.
A hirtelen szívhalál gyakran a szívkamra remegésével, fibrillációjával kezdődik, ezután következik be a szívmegállás. Ezért élet-halál kérdése, hogy a fibrillációt áramütéssel megszüntető műszer, a defibrillátor mentőautóban vagy helikopterben is megbízhatóan működjön.
Tüdőgyulladás elleni vakcinát hoztak forgalomba hétfőn Kenyában: további hasonló lépések a remények szerint százezrek életét menthetik meg a fejlődő országokban az elkövetkező években.
Laboratóriumi tesztek azt mutatják, hogy a vörösborban található reszveratrol megduplázhatja egy kemoterápiás szer, a rapamicin hatását - idézte amerikai kutatók megállapítását kedden a The Daily Telegraph online kiadása.
Az utóbbi évtizedekben rohamos fejlődésen mentek keresztül az orvosi képalkotó eljárások, amelyeket ma már a diagnosztika mellett a terápiában is egyre gyakrabban alkalmaznak, a leletek értelmezését azonban még mindig nem tudják elvégezni a számítógépek, ehhez képzett szakemberekre van szükség - mondta Szabó Endre radiológusa a Szegedi Tudományegyetemen Wilhelm Conrad Röntgen halálának évfordulóján rendezett nyílt napon. Az Európai Radiológusok Társasága először idén hirdette meg a radiológia európai napját, ebből az alkalomból tizenkilenc ország radiológusai mutatták be munkájukat az érdeklődőknek.
A túlsúlyos nőknél kisebbnek találták a zöldhályog kialakulásának kockázatát amerikai kutatók, akik eredményeiket hétfőn ismertették az Archives of Ophthalmology című szakfolyóiratban.
A "Szoptatásért" Magyar Egyesület és a La Leche Liga Magyarország Egyesület elhatárolódnak a glutén korai bevezetését szorgalmazó ajánlástól, mivel azt nem tartják tudományosan megalapozottnak.
Nincsenek előzetes döntések, az állami egészségügyi intézmények vezetői posztjára kiírt pályáztatás nyílt, várják a szakmai jelentkezőket - mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Az Országgyűlés az egészségügyben kötelező kamarai tagság visszaállításáról szóló indítvány megtárgyalásával zárta keddi ülésnapját.