Szuperinfluenza jelent meg Magyarországon
Szuperinfluenza jelent meg Magyarországon, jelenlétét a népegészségügyi központ is megerősítette.
Szuperinfluenza jelent meg Magyarországon, jelenlétét a népegészségügyi központ is megerősítette.
A vártnál lényegesen kisebb mértékben, alig néhány milliárd forinttal emelkedett a kórházak adósságállománya a harmadik negyedévben az azt megelőző három hónaphoz képest – írta szombati számában a Magyar Nemzet a Nemzeti Erőforrás Minisztérium legújabb felmérésére hivatkozva.
A 2010. év jelentősebb felfedezései, találmányai az orvostudományban.
Megtörtént az első sikeres, Magyarországon tárolt őssejttel végzett transzplantáció Miskolcon, a megyei kórház gyermek-egészségügyi központjában. Egy másfél éves, leukémiás kislányba ültették be a testvérének köldökzsinórvéréből kinyert őssejtet - jelentette be Nagy Kálmán, az intézmény gyermekonkológiai és csontvelő-transzplantációs osztályának osztályvezető főorvosa pénteken Miskolcon sajtótájékoztatón.
Olyan genetikai változatra bukkantak német genetikusok, amely a dohányosok körében gyakori tüdőráktípusban fordul elő - az eredmény célzott gyógyszerek kidolgozásához vezethet a sokszor halálos daganat ellen.
Ha az emberi szövetek oxigénellátása korlátozott vagy szünetel, már néhány perc elteltével visszafordíthatatlan károk keletkeznek, különösen az idegrendszerben. Néhány emlősfaj azonban meglepően jól boldogul az oxigénhiányos környezetben - német, izraeli és norvég kutatók most földikutyák és fókák segítségével próbáltak rájönni a titok nyitjára.
A cukorbaj mind a nők, mind a férfiak csoportjában a koszorúér-betegség egyik legfontosabb kockázati tényezője. Egy új, német vizsgálat tanúsága szerint viszont szívinfarktus után a cukorbeteg nők hosszútávú halálozása lényegesen rosszabb, mint a férfiaké.
Az Európai Emberi Jogi Bíróság elmarasztalta Írországot, mert nem tette lehetővé egy rákbeteg nőnek, hogy élete védelmében megszakíttassa terhességét.
Azok között a kismamák között, akik terhességük alatt is carbamazepinet szednek azért, hogy ne alakulhassanak ki epilepsziás rohamaik, megemelkedik a nyitott gerinccel született magzatok száma.
Az elhízott tizenéves lányok csontjainak ásványianyag-tartalma általában magasabb, mint normál testsúlyú és enyhén túlsúlyos kortársaiké, de ez a különbség az optimális alkalmazkodás eredménye - állapították meg libanoni kutatók, akik eredményeiket a Journal of Adolescent Health című folyóiratban publikálták.
Egy, a hialuronsavban lévő gyulladásos molekula gátlása lehet a mély szövetek hegmentes sebgyógyulásának alapja – számoltak be eredményeikről kanadai kutatók az Amerikai Sejtbiológiai Társaság éves találkozóján Philadelphiában.
Agyunk a korábbi vélekedésekkel ellentétben nem éri el teljes érettségét a húszas éveinkben, hanem egészen a negyvenes éveink végéig fejlődik - idézte idegtudósok megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása (http://www.telegraph.co.uk/health).
Az ausztrálok napimádó kultúrája állhat annak hátterében, hogy az ország 22 millió polgáránál 13-szor nagyobb valószínűséggel alakul ki bőrrák, mint a világátlag - állapították meg ausztrál kormányzati kutatók csütörtökön közzétett tanulmányukban.
A Debreceni Nyári Egyetem tárgyalásokat folytat Nagyvárad és Zenta önkormányzatával arról, hogy a helyi önkormányzati alkalmazottak, orvosok és tanárok magyarul tanulhassanak, így segítve a helyi magyarság anyanyelvű ügyintézését - mondta el Szaffkó Péter, a nyári egyetem igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón Debrecenben.