Szuperinfluenza jelent meg Magyarországon
Szuperinfluenza jelent meg Magyarországon, jelenlétét a népegészségügyi központ is megerősítette.
Szuperinfluenza jelent meg Magyarországon, jelenlétét a népegészségügyi központ is megerősítette.
Több tízezer embert helyeznének át a jövőben szakápolási központokba az új törvénymódosítással.
Se az embereken, se az egészségügyi kormányzaton nem változtatott érdemben a világjárvány.
A kutatásból kiderült, hogy a vérrögképződés csökkentésére felírt gyógyszer nem minden esetben csökkentette az újbóli kórházba jutás esélyét.
Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász szerint vannak olyan betegségek, amik még a Covidnál is nagyobb kórházi kiadásokkal járnak.
Az autoimmun májbetegségben szenvedők életminőségének javítása a célja annak a hároméves tudományos vizsgálatnak, amely a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gasztroenterológiai Klinikáján indul. A vizsgálatban résztvevők segítséget kapnak a krónikus betegség okozta lelki problémák feldolgozásában, a depresszió és a szorongás kialakulásának elkerülésében. Az előkészületek már zajlanak, a gyakorlati megvalósítás tavasszal kezdődhet el.
Súlyos rendellenességeket okozhat a COVID-19 az emberi agyban, amely a betegségből való felépülés után akár hat hónappal is kimutathatók - állapították meg kutatók.
Előbb kipróbálják Borsod-megyében az új szociális ápolási rendszert, és csak azután adják át országszerte a kórházak ápolási ágyait a szociális szektornak – derült ki Pintér Sándor keddi „szakpolitikai” tájékoztatóján.
A digitalizáció miatt nap mint nap, rengeteg betegadatot rögzítenek az okoseszközök és ez lépésre ösztönzi az egészségügy minden területén dolgozókat. Információkat gyűjtenek az egészségbiztosítók és a gyógyszercégek is a klinikai kutatások alkalmával, és ezeket pedig rendszerezni kell, hangzott el a Digital Health Summit konferenciáján.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint 16 200-an fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz a múlt héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön a honlapján.
Az elmúlt fél év alatt már a negyedik újszülött életét mentette meg a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben 2018-ban indult műtüdőprogram.
A súlyos koronavírus-fertőzés kialakulását jól jelezheti az IL-26 nevű biomarker, aminek jelenlétét egy egyszerű vérvizsgálat is ki tudja mutatni.
Magas, csaknem 80 százalékos hatékonyságú a majomhimlő elleni védőoltás - közölte kedden a brit kormány egészségbiztonsági hivatala (UK Health Security Agency, UKHSA).
Országos átlagban további csökkenést mutat a szennyvíz SARS-CoV-2 örökítőanyagának koncentrációja.