Szívbetegek kezelését segítő eszközökkel gazdagodik a pécsi klinikai központ
Szívsebészeti nagyműtéten frissen átesett és előrehaladott szívelégtelenségben szenvedő betegek kezeléséhez is használható eszközökkel gazdagodik a Pécsi Tudományegyetem (PTE) klinikai központja.
Egy éven át tartó tanulmány szerint a koronavírus agykárosodást is okozhat
A koronavíruson átesett emberek körében egy évvel később nagyobb a kockázata egy sor agyi sérülésnek, mint azoknál, akiket soha nem fertőzött meg a vírus – írja a Reuters egy frissen napvilágot látott kutatásra hivatkozva.
NNK: 77-re emelkedett a majomhimlő-fertőzöttek száma
További 2 személynél igazoltak majomhimlő fertőzést a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumában a 37. héten (2022. szeptember 12-18.). Ezzel a Magyarországon diagnosztizált esetek száma 77 főre nőtt.
Októberben folytatódik a Szenior Akadémia
Hetedik szemeszterét kezdi a Semmelweis Egyetem nagy sikerű, az idősebb korosztálynak szóló ingyenes szabad-előadássorozata. A Szenior Akadémia idei, október 3-án induló programsorozatának tizenegy online követhető előadásban szó lesz mások mellett a robotsebészetről, a szorongásról, a betegjogokról és a vércsoportokról is.
Stagnál a szennyvíz koronavírus koncentrációja
Az előző héten tapasztalt enyhe emelkedés után ismét stagnál a szennyvízben mért SARS-CoV-2 örökítőanyag országos átlagkoncentrációja.
Nőgyógyászati daganatok ellátásába is bevonták a robottechnikát a Semmelweis Egyetemen
Újabb eljárással egészült ki a nőgyógyászati daganatos betegek minimálisan invazív beavatkozással járó terápiás palettája a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika daganatsebészeti centrumában. A komplex ellátást nyújtó, laparoszkópiás műtétekre specializálódó központban július óta elérhető Da Vinci robottechnika alkalmazásával további betegek vonhatók be a kisebb megterhelést jelentő, minimálisan invazív eljárással gyógyítható páciensek közé.
Egyedülálló vizsgálattal mutatják ki az érszűkületet a Semmelweis Egyetemen
Világszinten rohamosan nő a perifériás érbetegségben, vagyis érszűkületben szenvedők száma: az elmúlt tíz évben több mint negyedével, 200 millióról 250 millióra emelkedett a betegek aránya. Hazánkban a középkorúak egy százalékát érinti a végtagamputációk hátterében leggyakrabban álló kórkép, a 65 év felettiek körében azonban már minden ötödik embernél előfordulhat. Mások mellett leginkább a magas koleszterinszint, a dohányzás és a cukorbetegség hajlamosít a betegség kialakulására.
Jelentős a budapesti orvoshiány, több mint százhetven praxis üres
Friss adatok szerint szeptemberben országszerte 843 alapellátó praxisban nem volt orvos, a fővárosban 92 háziorvosi és 81 alapellátó fogorvosi praxis üres. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Budapestről készült körképe szerint bár a fővárosban az egészségügyi szolgáltatások könnyebben elérhetők mint az ország más térségében, de az orvoshiány is jelentősebb.
Megbetegedhet a gyerek a 18 fokos tanteremben?
Egy házi gyermekorvost és a Nemzeti Pedagóguskar elnökét is megkérdezték a helyzettel kapcsolatban.
Saját Covid-vakcinát gyárt a WHO a Moderna segítségével
A biotechnológiai cég megengedte a koronavírus elleni védőoltás felhasználását a kísérletekhez, így az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a szegényebb országokba is elegendő vakcinát tud eljuttatni.
6 millió 418 ezer a beoltott, 12 307 az új fertőzött és elhunyt 48 beteg
Az elmúlt héten összesen 12 307 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 2 082 750 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elmúlt héten elhunyt 48 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 47 457 főre emelkedett.
A WHO szerint már látni a koronavírus-járvány végét, most kell kitartani
A szakértők szerint eljutottunk oda, amire lassan több mint két éve várunk: már látni a koronavírus-járvány végét.
Mégsem sietnek a szakrendelők államosításával
Országosan egységes időpontfoglaló rendszert ígért az egészségügyi szakállamtitkár a járóbeteg ellátásnak, de az ágazati gondok orvoslásáról kevés konkrétumot árult el.