Strandolás után, napokig fennálló fülfájással forduljunk orvoshoz!
A nyári hónapokban minden évben megnövekszik azok száma, akik fülfájás miatt keresik fel a fül-orr-gégészeti szakrendelőket. Vízparti nyaraláskor a legtöbb kisgyermek imád óráig lubickolni, a víz alatt játszani, közben pedig a fülbe víz kerülhet, amiben baktériumok vagy gombák telepednek meg, fájdalmas hallójárat-gyulladást okozva.
Köszönet az egészségügyi szakdolgozóknak – Jótékonysági díjátadó a Magyar Tudományos Akadémia Székházában
A koronavírus okozta veszteségek enyhítése és az egészségügyben dolgozók támogatása – e két cél érdekében kezdeményezett gyűjtést 2021-ben az MTA 194. közgyűlése. A beérkezett egyéni felajánlások alapján összegyűlt több mint 12 millió, az MTA hozzájárulásával együtt 20 millió forintot az MTA Elnökségének határozata alapján a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara kapta. A jótékonysági gyűjtést az MTA Székházban rendezett ünnepség zárta, ahol több mint 200 egészségügyi szakdolgozó munkáját díjazták.
Súlyos koronavírus-járványra figyelmeztet a WHO
A koronavírus újabb masszív hulláma várható Európában a nyáron - közölte csütörtökön Hans Kluge, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója.
Mától megszűnnek a meddőségi magánklinikák Magyarországon
A Belügyminisztérium válaszával ellentétben azonban nemcsak a János kórházba, hanem a Dévai Intézetbe is szállítanak át a bezárt intézményekben tárolt embriókból és ivarsejtekből.
Zárva lesznek a szak- és háziorvosi rendelők, valamint a gyógyszertárak pénteken
Pénteken zárva lesz a gyógyszertárak többsége, a háziorvosi, fogorvosi és szakrendelők, valamint a védőnői tanácsadók is az egészségügyben dolgozók munkaszüneti napján, Semmelweis-napon.
Altató- és lélegeztetőgép-kartellt tárt fel a GVH
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csaknem 670 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki, amiért négy jelentős piaci szereplő már a közbeszerzési kiírás előtt felosztott egymás között egy állami altató- és lélegeztetőgép tendert - közölte a versenyhatóság csütörtökön az MTI-vel.
NNK: újabb hét embernél igazolták a majomhimlő fertőzést
Újabb hét embernél igazolták a majomhimlőfertőzést a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) veszélyes kórokozókkal foglalkozó laboratóriumában; ezzel 19-re nőtt az igazolt majomhimlő fertőzöttek száma Magyarországon - tájékoztatta az NNK csütörtökön az MTI-t.
Állami fenntartásba kerülhetnek az önkormányzati szakrendelők
Az önkormányzati szakrendelők állami átvételén gondolkodik a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkársága. Az új államtitkár, Takács Péter egy szakmai konferencián beszélt a praxisjog kiüresedéséről és az alapellátás átalakításáról is.
Egyszerűsödik az egészségügyi ellátásokhoz kapcsolódó utazási költségtérítés rendszere
Egyszerűsödik az egészségügyi ellátásokhoz kapcsolódó utazási költségtérítés igénybevételének rendszere, a papíralapú utalványokat online rendszer váltja fel július 1-jén - jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
D-vitamin és az agy egészsége
Egy friss kutatás újabb oldalról világítja meg, mennyire fontos vitaminról van szó.
Koronavírus: A háziorvosok tapasztalata szerint újra nő a fertőzöttek száma
A légúti panaszokkal érkező betegek közel felénél a Covid-teszt igazolta is a fertőzést.
6 millió 412 ezer a beoltott, 3042 az új fertőzött és elhunyt 21 beteg
A beoltottak száma 6 411 804 fő, közülük 6 198 798 fő a második, 3 884 105 fő a harmadik, 305 216 fő már a negyedik oltását is felvette.
Kész a Pfizer omikron-variáns elleni vakcinája
A kísérletek során bebizonyosodott, hogy hatékony a Pfizer és a BioNTech omikron variáns ellen fejlesztett két koronavírus-oltása – jelentette a két vállalat közös közleményben.