Nem a legidősebbek voltak a legnagyobb veszélyben a koronavírus-járvány alatt
Rosszabbul áll Magyarország a fiatalabb korosztályok többlethalálozásában, mint az európai országok többsége.
A koszorúér-betegségek megelőzhetők az egészséges életmóddal
Az egészséges életmód akár már gyermekkortól kezdve fontos szerepet játszhat a koszorúér-betegségek elkerülésében – ez derül ki egy 98 ikerpár bevonásával, Magyarországon végzett kutatásból.
22 kilogrammot fogytak a betegek egy új kísérleti gyógyszertől, ami az elhízást is kezelheti
Az Eli Lilly nevű gyógyszergyártó cég 72 héten át több mint 2500 ember bevonásával végzett kísérletet azzal a gyógyszerrel, amit a 2-es típusú cukorbetegség ellen is bevetne.
A Kemenesi Gábor izolálta Lloviu-vírus itt van Magyarországon is
A filovírus család tagja az ebola közeli rokona, brit kutatók és Kemenesi Gábor most először tudták izolálni.
A vakcinák biztonságosak az állapotos nők számára, sőt csökkentik a halvaszülés kockázatát
Az állapotos nők koronavírus elleni védőoltásának fontosságát hangsúlyozták brit orvosok, miután egy nagyszabású felülvizsgálat megállapította, hogy az oltások nemcsak biztonságosak, hanem a halvaszületés kockázatát is csökkentik.
6,408 millió a beoltottak, 6748 az új fertőzöttek száma Magyarországon, az elmúlt héten elhunyt 77 beteg
Magyarországon a beoltottak száma 6 407 918, közülük 6 194 102-en a második, 3 869 067-en a harmadik, 293 131-en már a negyedik oltást is megkapták. Az elmúlt héten 6748 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a koronavírus-járvány kezdete óta 1 909 948-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 77, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 46 343-ra emelkedett - közölte az elmúlt heti összesített adatokat a koronavirus.gov.hu szerdán.
Félmilliárd forint támogatást kaptak a szakrendelők a védekezésre
Félmilliárd forint támogatást kaptak azok a szakrendelők, amelyek részt vettek a koronavírus-járvány elleni védekezésben - tájékoztatta a Medicina2000 Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség kedden az MTI-t.
Újra hiány lehet a koronavírus-vakcinákból és ez súlyos járványhullámmal fenyeget ősszel
Elképzelhető, hogy korlátozni kell a koronavírus-vakcinát elérhetőségét a legnagyobb kockázatú személyekre és nem kaphat mindenki az új generációs oltásokból ősszel, ha a Kongresszus nem hagyja jóvá az új oltások beszerzéséhez szükséges finanszírozást – figyelmeztet a Biden-kormányzat egyik magas rangú tagja a CNBC tudósítása szerint.
NNK: markánsan csökken a szennyvízben a koronavírus koncentrációja
Markánsan csökken a szennyvízben a koronavírus koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedden a honlapján.
NK: tovább csökkent az influenzások száma
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentése szerint április 25. és május 1. között 5800-an fordultak orvoshoz influenzaszerű megbetegedéssel, ami 25 százalékkal kevesebb beteget jelent, mint az azt megelőző héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hétfőn.
Már 10 ezren várakoznak térdprotézisre, de más listák is megugrottak
A kórházi várólisták háza tájáról februárban érkezett utoljára hírek, mégpedig az, hogy eltűnt a várakozási idő a NEAK honlapjáról. A legfrissebb adatok azonban enélkül is beszédesek: szinte minden műtétnél nőtt a várakozó betegek száma.
Hajtóvadászat indul a magyar tigrisszúnyog után
A hazánkban megtelepedett idegenhonos szúnyogok veszélyes kórokozókat terjeszthetnek a zikától a bőr- és szívférgességig. Megállítani, kiirtani őket már nem lehet, a védekezés legjobb eszköze jelenleg a folyamatos nyomon követésük, és mivel emberi környezetben élnek, nagyon fontos a tenyészhelyeik felszámolása – összefogással megelőzhetjük a nagyobb bajt.
Újabb csúcsot döntött a receptköteles gyógyszerforgalom
A pandémia kitörése óta mindig a március havi gyógyszerköltés a legmagasabb, az idén 53 milliárd forinton állt meg – derül ki a Hiflylabs Zrt. elemzéséből.