Márciusban is lesz oltási akció
Az átoltottság további növelése és a járvány újabb hullámának megfékezése érdekében márciusban is minden csütörtök és péntek délután, és szombaton oltási akciót szervezünk a kórházi oltópontokon és a kijelölt járásközponti szakrendelőkben.
Egy daganat elleni gyógyszer segíthet az elhízás ellen
Egy új kínai tanulmány szerint egy daganat elleni gyógyszer hatásosan csökkentette elhízott egerek súlyát. Az ígéretes kísérlet arra utal, hogy a terápiával hatásosan lehetne kezelni az elhízást.
Kásler: az Emmi minden ágazata felkészült a menekültek fogadására
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) minden ágazata felkészült az Ukrajnából érkező menekültek fogadására, a helyzetnek megfelelő rendelkezéseket, intézkedéseket megteszik - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten.
6,395 millió a beoltottak, 2037 az új fertőzöttek száma Magyarországon, elhunyt 102 beteg
Magyarországon a beoltottak száma 6 394 782, közülük 6 169 995-en a második, 3 810 898-an pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták. 2037 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 789 581-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 102, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 44 051-re emelkedett - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.
Magyarországon halálosabb volt a koronavírus-járvány, mint a spanyolnátha
A feltűnően magas magyarországi, koronavírus okozta halálozási adatok megdöbbentőek. Érdemes őket összevetni egy korábbi nagy járvány, a spanyolnátha adataival. Tíz ország összehasonlítható adatainak elemzésével próbálunk választ találni a különbségekre.
Együttműködési megállapodást kötött a Semmelweis Egyetem és a Sanofi
A klinikai vizsgálatok számának növelése érdekében kötött együttműködési megállapodást a Semmelweis Egyetem és a Sanofi gyógyszeripari csoport. Ennek értelmében az intézmény a cég kiemelt partnerintézményei közé kerül, annak globális partner vizsgálóhely-hálózatának tagja lesz.
6,394 millió a beoltottak, 8370 az új fertőzöttek száma Magyarországon, a hétvégén elhunyt 197 beteg
Magyarországon a beoltottak száma 6 394 379, közülük 6 168 926-an a második, 3 809 703-an pedig már a megerősítő, harmadik oltást is megkapták. Az elmúlt három napban 8370 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 787 544-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 197, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 43 949-re emelkedett - közölte a hétvégi összesített adatokat a koronavirus.gov.hu hétfőn.
Amit a Covid-19 vizsgálatot végző szűrőbuszokról tudni kell
Személyautóval jól megközelíthető helyszíneken segítik szűrőbuszok a koronavírus tünetekkel rendelkező emberek szűrését.
Friss tanulmány a Magyarországon használt vakcinák hatékonyságáról
Kevés ország tud olyan átfogó példával szolgálni a koronavírus elleni vakcinák hatékonyságáról, mint Magyarország, mely hat különféle terméket használ – írják friss tanulmányukban magyar szakértők. A vakcinák hatékonyságát illetően arra jutottak, hogy a legnagyobb mértékben a Sinopharm, a Szputnyik V és az AstraZeneca védelme esett vissza.
NNK: az omikron variánsának visszaszorulásával megnőtt az influenzaaktivitás
A koronavírus omikron variánsának visszaszorulásával az influenzaaktivitás jelentősen megnőtt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében.
A GVH a Covid-19 antitest gyorstesztek hazai piacát is vizsgálja
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gyorsított ágazati vizsgálatot indított a koronavírussal szembeni ellenanyag jelenlétének ellenőrzésére szolgáló, antitest gyorstesztek hazai piacán, mert a versenyt torzító jelenségeket gyanít - írta pénteki közleményében a GVH.
A kormány szerint bevált, ezért marad az oltási akciónapok rendszere
Csütörtökönként, péntekenként 14 és 18, szombatonként 10 és 18 óra között előzetes regisztráció nélkül lehet felvenni a koronavírus elleni védőoltást.
Egyre több fiatalnál alakul ki a porckorongsérv
Élete során valószínűleg mindenkinek volt már – vagy lesz – porckorongsérve, ami az esetek kis hányadában jár klinikai tünetekkel, például nagy fájdalommal, de csak a panaszosok kevesebb mint tizedének van szüksége műtéti megoldásra.