Mesterséges intelligencián alapuló algoritmusok tesztelésével segítik az új antibiotikumok keresését az ÖK kutatói
Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) evolúcióbiológusai legújabb kutatásukban olyan mesterséges intelligencián alapuló algoritmusok működését tesztelték, amelyek feladata az új, potenciálisan antibiotikumként alkalmazható molekulák keresése - közölte az ELKH az MTI-vel.
Elhunyt 195 beteg, 3575 új fertőzöttet találtak Magyarországon
Meghalt 195, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 3575 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu kedden, kiemelve: eddig 6 192 253 embert oltottak be, közülük 5 900 371-en a második, 3 014 936-an pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
Magyarországon van az omikron, de nem az állami hatóság mutatta ki
Az omikront a Nemzeti Népegészségügyi Központ azonosította egy magánlaborban.
Súlyos gondokat okoznak a Covid szövődményei gyerekeknél
A két éve tartó világjárvány ideje alatt sokat megtudtunk már arról, hogyan hat a koronavírus a gyerekekre.
Inkubátorokba szerelt kamerán keresztül láthatják koraszülött babájukat a szülők
A most kiépített rendszeren keresztül a szülők és újszülöttek kölcsönösen hallják egymás hangját, mindez segíti a kötődés kialakulást, a tejelválasztást, valamint az újszülött fejlődését is – mondta dr. Nádor Csaba, az Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika osztályvezetője.
Elhunyt 455 beteg, 16 017 új fertőzöttet találtak Magyarországon a hétvégén
Meghalt 455, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 16 017 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte hétvégi összesítőjében a koronavirus.gov.hu hétfőn, kiemelve: eddig 6 190 822 embert oltottak be, közülük 5 893 531-en a második, 3 005 109-en pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
Rossz gyakorlat van kialakulóban a járvány közepette
Nagyon megnőtt a felső légúti megbetegedések száma – mondta az InfoRádiónak a Háziorvosok Online Szervezetének alapító-elnöke. Békássy Szabolcs országos kollegiális vezető háziorvos hozzátette, a mostani járványos időszakban különösen fontos az influenza elleni védőoltás felvétele is.
Az omikron-fertőzöttek háromnegyede oltott volt Amerikában
Eddig több mint 40 omikron-variánssal megfertőződött személyt azonosítottak az Egyesült Államokban, és több mint háromnegyedük volt oltott - jelezte az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ vezetője egy csütörtöki interjúban. Rochelle Walensky igazgató ugyanakkor megnyugtató adatokat is mondott: az új variánssal megfertőződött oltott emberek szinte mindegyikének enyhék a tünetei.
Korszerű agyi pacemakert ültettek be egy Parkinson-kórban szenvedő betegnek Szegeden
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) idegsebészeti klinikáján a világon elsők között ültettek be Parkinson-kórban szenvedő betegbe célzott mély agyi stimulációt lehetővé tevő korszerű elektródát - közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.
Fontos információ a kínai Sinopharm vakcinával oltottaknak
Az immunhiányosoknak és azoknak akiket elölt vakcinával oltottak szintén javasolja a vakcina harmadik dózisát az Egészségügyi Világszervezet.
Elhunyt 215 beteg, 7310 új fertőzöttet találtak Magyarországon
Meghalt 215, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 7310 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 6 171 489 embert oltottak be, közülük 5 878 951-en a második, 2 864 506-an pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
Az omikron ellen három adag kell a Pfizer/BioNTech-vakcinából
Teljes oltás és frissítő oltás, azaz három adag szükséges az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen a német BioNTech és az amerikai Pfizer együttműködésével kifejlesztett védőoltásból a vírus omikron nevű változatának semlegesítéséhez - közölte szerdán a két társaság laboratóriumi vizsgálatok előzetes eredményei alapján.
Pont az új vírusmutáció vet véget a világjárványnak?
Számos tévhit, álhír, hiedelem terjed a koronavírusról és a Covid-vakcinákról, a Kossuth Rádió Karikó Katalinnal beszélgetett ezekről.