Reménykeltő hírek érkeztek a Szputnyikkal oltottaknak
Év végéig meglehet a WHO jóváhagyása.
Halálos himlővírusra bukkantak egy amerikai vakcinakutató laborban
Egy fagyasztó takarítása közben talált rá egy dolgozó arra a néhány fiolára, melyekre a smallpox, vagyis a fekete himlő szót írták fel. Az ügyben már a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is vizsgálódik.
Koronavírus - Elhunyt 131 beteg, 10 767 új fertőzöttet találtak Magyarországon
Meghalt 131, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 10 767 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte csütörtökön a koronavirus.gov.hu, kiemelve: eddig 6 013 007 embert oltottak be, közülük 5 784 958-an a második, 1 millió 714 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
Megjött az egyetem hivatalos magyarázata Merkely Béla harmadik oltására
Tisztázó közleményt adott ki a Semmelweis Egyetem, miután Merkely Béla rektor egy reggeli tévéműsorban részletezte, hogy milyen típusú vakcinát kapott harmadik oltásnak.
Betiltották az összes, egészségügyhöz köthető rendezvényt
A Magyar Orvosi Kamara a negyedik járványhullám miatt úgy döntött, hogy nem rendezi meg a november 27-ére kitűzött küldöttgyűlését. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő a Facebookon osztotta meg Kásler Miklós utasítását, amiből kiderül, hogy a kamara ha akarná sem tudná megtartani a rendezvényét.
Kásler Miklós "feketén-fehéren" beszélt a magyar vakcinák kutatási eredményeiről
Az EMMI minisztere éves meghallgatásán a koronavírus elleni vakcinák hatékonyságáról részletesen beszélt a Parlamentben, a népjóléti bizottságban.
Egyes vérnyomáscsökkentő gyógyszereknél váratlan mellékhatást találtak
Egyes vérnyomáscsökkentő gyógyszerek világszerte többmillió embernél csökkenthetik a kettes típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát - állapította meg brit kutatók tanulmánya a The Lancet című orvostudományi folyóiratban.
Honnan érkezhet a koronavírus utódja? Hogyan készüljünk fel rá?
Megrebbenti a szárnyát egy denevér, és pár hónap múlva országokat zárnak le – akár így is aktualizálhatjuk a „pillangóhatásról” szóló, Edward Lorenznek tulajdonított idézetet. De vajon milyen újabb kórokozók várakoznak a holnap kivágandó esőerdők mélyén vagy a trópusi állatpiacok zsúfolt zugaiban? És mit tehetünk annak elkerülésére, hogy a koronavírus után egy újabb, gyorsan terjedő jövevénnyel kössünk nem várt szorosabb ismeretséget? E kérdésekre is válaszolt Kemenesi Gábor és Földvári Gábor biológus a Magyar Tudomány Ünnepén.
Elhunyt 178 beteg, 10 265 új fertőzöttet találtak Magyarországon
Meghalt 178, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 10 265 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon - közölte szerdán a koronavirus.gov.hu, kiemelve: eddig 6 008 226 embert oltottak be, közülük 5 780 925-en a második, 1 millió 668 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
Új módszert dolgoztak ki a rákos és neurodegeneratív betegségek kialakulásának megértésére
Az ELTE kémikusai német kutatókkal együttműködésben olyan eljárást dolgoztak ki, amely hatékonyan és az eddigieknél sokkal precízebben mutatja meg a fehérjék szerkezetében bekövetkező változásokat.
Végre kiderült, mikor engedélyezhetik itthon is a kisgyerekek oltását
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete úgy tudja, a felnőtt dózis harmadát kaphatják az 5 és 11 év közötti gyerekek Európában, csakúgy mint az USA-ban és Izraelben.
Új megközelítéssel próbálják kezelni az Alzheimer-kórt
Egy új megközelítéssel próbálják kezelni és esetleg oltással megelőzni az Alzheimer-kórt brit és német tudósok.
A Favipiravir szedésével megakadályozható a tünetek súlyosbodása
A koronavírus-járvány negyedik hullámában emlékeztetjük az újonnan fertőzötteket, hogy a Favipiravir továbbra is nagyban segíti az otthoni gyógyulást. A gyógyszer a tapasztalatok szerint jó eséllyel megakadályozza a tünetek súlyosabbra fordulását és ezzel a kórházba kerülést. A Favipiravirt a háziorvos is felírhatja az otthonukban gyógyuló enyhe vagy középsúlyos tüneteket mutató betegek kezelésére, és ingyenesen kiváltható a gyógyszertárakban. Magyarországon eddig 167 392 doboz Favipiravirt váltottak ki a gyógyszertárakból, illetve használtak fel.