Tízből négy magyar tinit sikerült eddig beoltani koronavírus ellen
Mindeközben jövő héten már a második oltást tekintve is átlag alatti lesz a teljesítményünk.
Megugrott a vényköteles gyógyszerek eladása
A receptköteles gyógyszerek éves forgalma kilenc százalékkal emelkedett.
A delta-variáns a kevésbé átoltott területeken terjed a leginkább
Felszólították a magas átoltottságú országokat, hogy harmadik oltás helyett inkább a szegényebb országoknak küldjenek vakcinát. A WHO főigazgatója név szerint kérte a Johnson and Johnson gyógyszergyárat, hogy védőoltását a gazdag országok helyett Afrikába szállítsa.
A tömegrendezvények lépcsőzetesen robbanthatják be a koronavírus-járványt Magyarországon a virológus szerint
Rusvai Miklós a most következő tömegrendezvények miatt aggódik, szerinte ezek hatását meg fogjuk érezni, lépcsőzetes emelkedés jöhet a rendezvények után a fertőzésszámban. A virológus a Spirit FM Aktuál című műsorában arról is beszélt, regisztráció nélkül kellene oltani, a szegregációban élők között sokan vannak, akik emiatt nem oltakoznak.
Szeptembertől oltják brit középiskolásokat
Értesülések szerint az Egyesült Királyságban a középiskolai tanulók számára szeptembertől felajánlják a Covid-19 elleni védőoltást a brit állami egészségügyi szolgálat, az NHS által kidolgozott tervek keretében.
Miért mennek a betegek magánellátásba?
Az NN Biztosító által készített felmérésben megkérdezettek közül tízből hatan igénybe vették már a magánegészségügy szolgáltatásait, amit az NN Biztosító felmérésében a többség a nagyobb fokú bizalommal indokolt.
Zárlat alá helyezik egész Új-Zélandot egyetlen koronavírus-fertőzött miatt
Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök háromnapos zárlatot rendelt el az országban, ahol fél év után regisztráltak ismét közösségi koronavírus-fertőződést, írja a Bloomberg.
Újabb mutáns érkezett hazánkba - Új, veszélyes koronavírus-variánst azonosítottak Magyarországon
Magyarországon elsőként a SARS-CoV-2 vírus olyan variánsára bukkant rá a TritonLabs két munkatársa – Tátrai Kitti és Benedek András molekuláris biológusok – , amely egyszerre tartalmaz az alfa (Nagy-Britanniában azonosított) és a delta (Indiában azonosított) vírusvariánsra jellemző egy-egy tüskefehérje-mutációt, írja a vállalat. A variáns teljesen új, és már szerepel a WHO „Variant Under Monitoring” listáján, ahol a potenciálisan veszélyes variánsokat tartják nyilván.
Keressen máshol, másik orvost! – helyinek beállított, általános ellátási bajok az egészségügyben
Lokális összeomlásokat valahogyan elviselve működik a járvány utáni egészségügyi ellátás, amelyet leálló traumatológiák és sürgősségi osztályok jellemeznek. Az okok összetettek.
A második oltás után már 8 hónappal szükséges lehet az emlékeztető oltás?
Amerikai egészségügyi szakértők új ajánlást fogalmazhatnak meg a harmadik oltásra, a várakozások szerint azt fogják javasolni, hogy 8 hónappal a második dózist követően kerülhet sor az emlékeztető oltásra, életkortól függetlenül - írja a CNBC.
Japán meghosszabbítja és kiterjeszti a koronavírus miatti járványügyi szükségállapotot
A japán kormány keddtől szeptember 12-ig meghosszabbítja a koronavírus miatt a fővárosban, Tokióban elrendelt járványügyi szükségállapotot, egyben a korlátozásokat több más prefektúrára is kiterjeszti.
A szomszédban is elkezdik a harmadik oltást azoknál, akiknek nem használt az első
A koronavírus elleni védőoltás harmadik adagját keddtől kaphatják meg Szerbiában azok, akik gyenge immunválaszt adtak a vakcina első két adagjára - jelentette be Darija Kisic Tepavcevic szociálisügyi miniszter, a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb tagja a szerbiai közszolgálati televízióban.
Háromnapos oltási szünetet rendeltek el a hosszú hétvégére
Az Országos Kórházi Főigazgatóság utasítására országszerte szünetel a koronavírus elleni oltások beadása az augusztus 20-i háromnapos, hosszú hétvégén.