A kutatók által létrehozott céghez került át a magyar stroke hatóanyag licensze
A stroke utóhatásaként jelentkező izomgörcsöket kezelő MPH molekulacsalád szabadalmának felhasználási és fejlesztési joga az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói által alapított Motorpharmához került át.
Soron kívüli vizsgálatot rendelt el az EMMI minisztere
Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter soron kívüli átfogó vizsgálatot rendelt el a Zala megyei traumatológiai ellátás jelenlegi helyzetéről, kitérve a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban felmondott 7 traumatológus orvos távozásának valamennyi körülményére.
Lezárult a Semmelweis Egyetem koronavírus ellenanyagszint-vizsgálata
Mintegy 1200 jelentkezőnél került sor a Semmelweis Egyetemen június 15-én meghirdetett térítésmentes koronavírus ellenanyagszint-vizsgálatra, melynek kapcsán mind az öt, Magyarországon használt vakcina hatására létrejött ellenanyagszintet vizsgálta az egyetem laboratóriuma. Az esetek 88 százalékában pozitív eredményt adott a Roche cég SARS-CoV-2 vírus S protein RBD doménnal – vagyis a vírus terjedéséért felelős fehérjével – szembeni antitestek kimutatására szolgáló tesztje azoknál, akik egy korábbi antitestvizsgálat negatív eredményével érkeztek az egyetemre. A pozitív eredmények aránya alapján mind az öt kétdózisú vakcina hatásosan ki tudja váltani az ellenanyag-termelést.
Fővárosi antitest-tesztelés: a Sinopharmmal oltott 60 év felettiek mintegy 24 százalékánál nem volt elég antitest
A fővárosi ingyenes antitestszint-vizsgálat első eredményei szerint a Sinopharm-vakcinával oltott 60 év felettiek mintegy 24 százalékánál nem találtak elegendő, koronavírus ellen termelődő antitest - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-t.
Megszűnnek a patikák, már a vészharangot kongatják
A kistelepülések gyógyszerellátása egyre nehezebb helyzetben van. A hazai települések felén nem érthető el közvetlen lakossági gyógyszerellátás, ami több mint 650 ezer lakost, többségében idős embert érint. A helyzet egyre rosszabb, mivel évente mintegy 10-15 fiókgyógyszertár szűnik meg, és maradnak újabb települések gyógyszerellátás nélkül. A Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) összeállított egy három elemből álló javaslatcsomagot a probléma megoldására, melyet eljuttatott a kormányzatnak.
A delta variáns az oltottakat is megfertőzi, de csak tünetmentes betegek lesznek
A koronavírus ellen teljesen beoltottak körében is terjed a delta variáns (korábban indiai variáns) a világon, azonban ezeknek az eseteknek a többsége tünetmentes vagy enyhe. Az új esetek száma a világ egyes részein gyorsan emelkedik, főleg, ahol alacsony az oltottak száma és a delta variáns jelen van, kétsebességessé válik a járvány - hangzott el a WHO hétfői sajtótájékoztatóján.
Mától letölthető Androidra az uniós védettségi igazolvány
Magyarország július elsejével bevezette az uniós védettségi igazolást, ami kétnyelvű (magyar és angol) és applikációként, illetve nyomtatható formában is elérhető.
Végre kiderült, hogyan alakul a magyar átoltottság megyei szinten
Budapesten 61,3%-os, Fejér és Vas megyékben pedig 57,8%-os a lakosság átoltottsága a koronavírus ellen – derült ki azokból a friss adatokból, amelyeket a Miniszterelnökség osztott meg a 444.hu-val.
A környezeti szennyezők örök életű krónikása – a méz
Az édesítőszerként, kedvelt finomságként mindenki által ismert méz új oldalát mutatta be Baranyai Edina, a Debreceni Egyetem Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékének adjunktusa a Magyar Tudományos Akadémia által meghirdetett Környezetvédelmi Tudományos Ifjúsági Pályadíj egyik idei nyertes pályamunkájában. Mint az kutatásaiból kiderült, a méz rendkívül jól konzerválja a belé zárt összetevőket, afféle időkapszulaként használható a térség éghajlati, környezetszennyezési múltjának feltárásához.
Ezrével jönnek vissza az egészségügyi dolgozók
Közeleg a járvány negyedik hulláma, az egészségügyért felelős miniszter oltásra buzdít.
„Ha szerencsénk van, az augusztust még megússzuk”
Már borítékolható, hogy a negyedik hullám kiváltója a delta variáns lesz.
Izraelben harmadik oltást kapnak az immunhiányosak
Izraelben felvehetik a harmadik, emlékeztető oltást azok a betegek, akiknek sérült az immunrendszere, például szervátültetés miatt - jelentette a helyi közszolgálati rádió vasárnap.
NVSZ: folytatódnak a megbízhatósági vizsgálatok az egészségügyben
Folytatódnak a megbízhatósági vizsgálatok az egészségügyben - tájékoztatta a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) hétfőn az MTI-t.