Esélyt kaphatnak a horkolók a „gyógyulásra”
Akárhogyan is fejlődik az orvostudomány, jelenleg nem sok eszköz áll rendelkezésre azok számára, akiknek a horkolás keseríti meg az életét. Egy, az Egyesült Államokban jóváhagyott új termék azonban most gyökeresen változtathat a helyzeten, ráadásul úgy, hogy az érintett személynek nem kell éjszaka viselnie.
Így gyógyítja az agyi infarktust az úttörő magyar kutatás
A pszichedelikus anyagból kanadai cég fejleszt gyógyszert.
AstraZeneca vakcina: ezek lehetnek az oltás utáni mellékhatások, szövődmények
Hamarosan elindulhat az oltás Magyarországon az Európai Unióban harmadikként engedélyezett koronavírus vakcinával, az AstraZeneca vakcinájával, miután a hétvégén megérkezett az első szállítmány az oltóanyagból.
Kiderült, kik kaphatnak az AstraZeneca és kik a Szputnyik V vakcinából
A héten folytatódik az idősek oltása, de az AstraZeneca vakcinával elkezdik beoltani a 60 évesnél fiatalabb krónikus betegeket is. Egyebek mellett szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők, magas vérnyomásos, daganatos, transzplantált betegek kapnak a vakcinából. A Szputnyikot krónikus betegeknek egyelőre nem adják be.
Online szenior torna és táplálkozási tanácsadás is lesz a következő Semmelweis Egészség Napokon
Az időskor nem betegség címmel február 25-én online folytatódik a Semmelweis Egészség Napok programsorozat a Semmelweis Egyetem Geriátriai Klinika és Ápolástudományi Központ szervezésében. Az ingyenes, de regisztrációhoz kötött eseményen az érdeklődők online szenior tornán és táplálkozási tanácsadáson is részt vehetnek, illetve a konzultációval egybekötött előadásokon ahhoz is hasznos javaslatokat kaphatnak, hogyan maradjanak minél tovább aktívak és egészségesek.
A többség becsülettel teszi a dolgát az egészségügyben
Ezt kell tudni a Nemzeti Védelmi Szolgálat hálapénz elleni új egységéről
Meghalt 65 beteg, 1160-nal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt 65, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 1160 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn.
Részleges nyitás kezdődhet márciusban és áprilisban
Március és április elsejétől részlegesen fel lehet oldani a korlátozó intézkedéseket, a nyitás lehetséges módozatairól kérdezzük meg az embereket a február közepén induló nemzeti konzultáción.
Jön a Covid elleni egydózisú védőoltás – gyorsabban kialakul a védelem
A CNBC és az Associated Press egyidejűleg számolt be arról, hogy az amerikai Johnson & Johnson multinacionális vállalat tulajdonában levő belga Janssen Biotech tegnap beadta az ideiglenes forgalomba hozatal iránti kérelmét az USA-ban az új típusú koronavírus elleni vakcinájára.
Hitelesen a vakcinákról: A COVID-19-védőoltás mint tudománykommunikációs kihívás
Nemzetközileg elismert fiatal kutatók beszéltek közérthetően a védőoltások jelentőségéről, a COVID-vakcinákkal kapcsolatos fejlesztésekről és tapasztalatokról – különös tekintettel az mRNS-alapú oltásra –, valamint az oltásellenesség pszichoszociális tényezőiről a Magyar Tudományos Akadémia online eseményén 2021. február 3-án. A Fiatal Kutatók Akadémiája által szervezett programot Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke nyitotta meg, és Erdei Anna, az MTA főtitkárhelyettese zárta. Az eseményről készült felvételt az MTA YouTube-csatornáján láthatják.
Magyar rákkutató cég lett Európa legígéretesebb technológiai vállalkozása
Az Oncompass Medicine magyar rákkutató cég lett a győztese a DIGITALEUROPE ma lezáruló versenyének. A rangos megmérettetésen a Jövő Unikornisát díjazzák: azt a legígéretesebb európai technológiai vállalkozást, melynek jövőbeni értéke meghaladja az egymilliárd dollárt. Idén – számos európai céget legyőzve -, a magyarországi OCM orvosi biotechnológiai vállalkozás nyerte el a Jövő Unikornisa Díjat. A kitüntetést február 4-én, a Rák Világnapján, Dr. Peták István, az Oncompass Medicine egyik alapítója, tudományos igazgatója vette át az Európai Bizottság innovációért és kutatásért felelős európai biztosától.
Csekély a kockázata, hogy a "városi felületeken" terjedjen a vírus
Csekély a kockázata, hogy a városokban a gyakran megérintett felületeken keresztül terjedjen az új típusú koronavírus - állapította meg egy nemzetközi kutatás.
Brit kutatók vizsgálják, hogy lehet-e kombinálni a különböző koronavírus-oltások két adagját
Vizsgálatot indított az Oxfordi Egyetem annak kiderítésére, hogy ugyanolyan hatásosan védi-e az embereket az, ha a koronavírus oltás első és második dózisát két különféle vakcinából kapják meg - adta hírül a BBC News.