A családorvosok nemcsak a gyógyításban, hanem az egészségre nevelésben is kulcsszereplők
A hetedik alkalommal kiírt pályázat díjátadóján Balog Zoltán úgy fogalmazott, hogy a családorvos a legjobb emberi erőforrás a közösségek életében - mondta az emberi erőforrások minisztere, az Év családorvosa a Kárpát-medencében díjak átadásán.
Egész Európából Budapesten találkoznak a ritka betegekért tenni akarók
Budapest, 2017. május 18. - A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége (RIROSZ) közreműködésével május 18-20 között a Budapesti Hotel Héliában szervezi az idei Európai Ritka Beteg Konferenciát az Európai Ritka Betegségek Szövetsége (EURORDIS).
Folyamatosan tárgyalnak az egészségügyi alapellátás pluszjuttatásáról
Folyamatosan, heti rendszerességgel, kemény tárgyalásokon egyeztet a kormányzat és a Magyar Orvosi Kamara (MOK) az egészségügyi alapellátásban dolgozók pluszjuttatásáról - mondta Éger István MOK-elnök.
Oltással a rotavírus-fertőzés ellen
A megelőzés fontosságát hangsúlyozzák az orvosok a rotavírus kapcsán, amelynek halálos áldozata is volt nemrég; május elején egy óvodás kisfiú halt meg fertőzés következtében Lakitelken.
Magyar fejlesztésű vércukormérő segíti a látássérült diabéteszes betegeket
Egy magyar fejlesztésű, a beteget szóban is tájékoztató vércukormérő segíti a látássérült diabéteszes betegeket.
Budapesten is gyerekorvos-hiány van
Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója szerint sok praxis betöltetlen, túl kevés a házi gyerekorvos az országban, a dolgozó orvosok átlagéletkora pedig 60 év.
Kitört a kolerajárvány Jemenben
Egy héten belül 25-en haltak meg a jemeni kolerajárványban. Bizonyos esetekben az antibiotikumos, infúziós kezelés ellenére a páciens néhány órán belül elhunyt. Április 27-e óta az ENSZ 1360 megbetegedéses esetet regisztrált.
Több szakorvosjelöltre volna szükség vidéken
Míg a budapesti állásokra tömegével jelentkeznek a szakorvosjelöltek, négy megye is van az országban, ahová alig pályáznak. A Magyar Rezidensszövetség az egészségügyi államtitkársággal közösen keresi a megoldást arra, hogyan finomíthatnák a jelenlegi rezidensképzési rendszert a leendő szakorvosok és a kórházak számára egyaránt kedvezőbb irányba.
A héten történt a magyar egészségügyben - Heti hírszemle
Magyarország legmodernebb MR-készüléke. Csak gyógyszertárakban lesz kapható több megfázás elleni készítmény. Összefogás a transzparens magán egészségügyi szektor érdekében. Többek között ezek voltak a hét hírei a magyar egészségügyben.
Magyarország legmodernebb MR-készülékét helyezték üzembe a Pécsen
Magyarország legmodernebb mágneses rezonanciás (MR-), kutatási és klinikai diagnosztikai célú készülékét helyezték üzembe a Pécsi Diagnosztikai Központban (PDK) - hangzott el a mintegy 350 millió forintos beruházással telepített berendezés csütörtöki átadóján.
Ötmillió forintos támogatás erdélyi egészségügyi szűrővizsgálatra
Ötmillió forint értékű Béres-terméket adományozott csütörtökön a Béres Gyógyszergyár az erdélyi Kovászna megyében június 12. és 18. között zajló egészségügyi szűrővizsgálatok támogatására.
Jövőre 10, négy év alatt összesen 67 százalékos béremelés a mentősöknél
A kormány jövőre 10, négy év alatt (2016 és 2019 között) összesen 67 százalékos béremelést hajt végre a mentőknél - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten.
Székelyföldre érkeznek a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai
A szolgálat csütörtöki közleménye szerint május 14. és 21. között a gyógyító körúton 32 orvos és egészségügyi szakember vesz részt, akik Székelyudvarhelyre, Karcfalvára, Csíkmadarasra, Csíkrákosra, Gyimesbükkre, Kápolnásfaluba, Csíkszentmihályba, Csíkcsicsóba, Csíkszentmártonba és Csíkszeredába látogatnak el.