A Honvédkórház üdvözli a kormány kórházfejlesztési koncepcióját
A budapesti Honvédkórház vezetősége üdvözli azt a fővárosi kórházfejlesztési koncepciót, amely szerint az intézmény jelenlegi központi bázisán tervezik kialakítani - II-es telephelyének Róbert Károly körútra költöztetésével - az észak-pesti centrumot.
A paracetamol használata a terhesség alatt figyelemhiányosságot, autizmust okozhat
Spanyol kutatók megállapították, hogy a paracetamol (acetaminophen), különösen, ha gyakran használják a terhesség alatt, szoros összefüggést mutat az autizmusra jellemző tünetek megjelenésével a fiúknál, de a figyelemhiányos és hiperaktív viselkedéssel is – mindkét nemnél.
Változik az egészségügyi ellátás finanszírozása
Emelkedik augusztustól az egészségügyi ellátás finanszírozásának alapösszege, 150 ezerről 180 ezer forintra.
Őssejtek differenciálódásának befolyásolása aranyporral
Japán kutatók módosított arany nanorészecskéket használtak őssejtek csontsejtekké történő differenciálódásának irányítására.
A héten történt a magyar egészségügyben - Heti hírszemle
Aránytalan és igazságtalan háziorvosi praxisfinanszírozás, a kancelláriarendszerrel lesz hatékony a betegellátás, megjelent a fővárosi kórházfejlesztésről szóló határozat, az orvosok titkolják a gyógyszercégektől kapott juttatásokat. Többek között ezek voltak a hét hírei a magyar egészségügyben.
Nem kell már beteg az orvostanhallgatóknak
Világszerte egyre nagyobb szerepet kap az egészségügyi oktatásban és a gyógyításban az egészségügyi informatika egyik sikerágazata, a betegszimulációs technológia. A hazai informatikus szakemberek egyelőre kevéssé ismerik a szakterületet, pedig az innovatív egészségügyi ágazat igazi hiányterület, melyre 50 ezer magasan képzett szakembert várnak világszerte, így Magyarországon is – derült ki a CAE Healthcare szakmai nyílt napján.
Ők ma a legjobb magyar orvosok?
Új módszer alapján állította össze a magyar orvosok top 100-as listáját a Haszon Magazin. A gazdasági lap csütörtöki száma a szakma megítélése alapján a legkiválóbb orvosokat sorolja szakterületek szerint, a fül-orr-gégészektől a szülész-nőgyógyászokon át a gasztroenterológusokig.
A patikák zömében már gyógyszerész a többségi tulajdonos
Fél évvel a határidő lejárta előtt a hazai patikák hetven százalékában már gyógyszerész a többségi tulajdonos - mondta az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke.
Népegészségügyi prioritás a száj- és fogbetegségek kialakulásának csökkentése
A kormány népegészségügyi prioritásnak tartja a száj- és fogbetegségek kialakulása kockázatának csökkentését, korai felismerését és kezelését - mutatott rá az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a jobbikos Sneider Tamásnak adott írásbeli válaszában.
A négy szuperkórházzal teljes lesz a kórházhálózat
Éger István szerint méltó és igazságos a budapesti kórházfejlesztés. A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint azzal, hogy létrejön a négy budapesti szuperkórház, befejezettnek tekinthető a magyar kórház-infrastruktúra fejlesztése.
Több tízmilliárd forinttal ígérnek többet a budapesti egészségügyre
Ötvenmilliárd forint pluszforrást szavazott meg a kormány a budapesti egészségügynek - közölte az egészségügyért felelős államtitkár.
Rétvári a szuperkórházról és a szűrővizsgálatokról
A jövőben még több forrást fordítanak az egészségügyi szűrővizsgálatok elvégzésére - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
Felszívódó eszköz beültetését engedélyezték Amerikában
Az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyeleti hatóság (FDA) engedélyezte az egyik gyógyszergyártó cég újdonságát, a szervezetben felszívódó sztent beültetését.