A Reszasz folytatná a bértárgyalást
A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (Reszasz) "újranyitná" az egészségügyi bértárgyalást - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel.
"Szövetséget kötöttünk az egészségügyben"
Szövetséget kötöttünk az egészségügyben - jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a TV2 Mokka című műsorában hétfő reggel.
Nem bérharcra, hanem szövetségre van szükség
Szomorú okból ült össze idejekorán a Magyar Orvosi Kamara idei küldöttközgyűlése. A Kamarát pótolhatatlan veszteség érte dr. Kováts Attila alelnök úr elhunytával. Utódlásáról az érvényes szabályok szerint azonban gondoskodni kell. A MOK meghívásának eleget téve Balogh Zoltán miniszter úr is megjelent a közgyűlésen és rövid előadást tartott.
Ideje van az örömnek
Mint minden általánosítás, ez is túlzás, de sajnos van benne jó adag igazság: nem lennénk magyarok, ha feltétlenül és felhőtlenül mindannyian örülni tudnánk valaminek, aminek örülni lehet. Most éppen annak, hogy hosszú évek után ismét emelkedik az orvosok és a nővérek bére. Mégpedig jelentősen: a doktoroké két év alatt több mint kétszázezer forinttal, az ápolóké 2019-re csaknem a 2012-es szint kétszeresére.
Ekkora béremelés az ápolók elvándorlását nem állítja meg
Méltatlannak tartja az orvosok és a szakdolgozók béremelése közötti különbségeket, valamint a műszaki, gazdasági dolgozók kihagyását a béremelésből a Független Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete - derül ki a szervezet Facebook-oldalán szereplő közleményből.
A héten történt a magyar egészségügyben - Heti hírszemle
Bruttó százezer forintos béremelés, az ellátórendszer teljes átalakulása, túlterhelt kórházak, Etele téri szuperkórház, patikából visszavont, nem biztonságos nyákoldó. Többek között ezek voltak a hét hírei az egészségügyben.
Visszavontak egy nyákoldó gyógyszert a patikákból
Visszavonta a patikákból a Fluimucil Mucoliticum 100 milligramm per milliliter oldatos injekciókat az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
Hosszú távú stratégiában gondolkodik az egészségügyi kormányzat
Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár szerint hosszú távú stratégiában gondolkodnak, ezért a csütörtökön bejelentett béremelés 2019 után is folytatódhat.
Négy nagy egészségügyi centrumra van szükség Budapesten
A kormány úgy döntött, hogy Budapesten négy nagy, kiemelt egészségügyi centrumra van szükség - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.
A szomszédban is megjelent a Zika
Az első, zikavírussal fertőzött beteget vették nyilvántartásba Szlovéniában - jelentette be csütörtökön Franc Strle, a ljubljanai Egyetemi Klinikai Központ munkatársa.
Bruttó százezres béremelést kapnak az orvosok
A teljes munkaidős orvosok és szakgyógyszerészek bruttó 107 ezer forintos alapbéremelést kapnak ősztől, jelentette be Balog Zoltán miniszter csütörtök délelőtti sajtótájékoztatóján.
Megállapodtak az egészségügyben dolgozók béremeléséről
Szerdán késő este zajló egyeztetésen az érdekvédők és a kormányzati tárgyalódelegációt vezető Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár megállapodott az egészségügyben dolgozók béremeléséről – tudta meg a Népszabadság.
ÉSZT-riadó: a kormány egyre jobban kivonulhat az egészségügy finanszírozásából
Itt a bizonyíték, hogy a kormány több biztosítós egészségügyi rendszert vezet be Magyarországon! – írja közleményében az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), reagálva a napvilágot látott legújabb cafeteria-tervekre, vagyis az egészségügyi cafeteriára.