Az onkológiát is átszabják
Tizenkét év alatt csaknem kétszeresére nőttek a kórházak onkológiai betegekre fordított kiadásai, mégsem javulnak a halálozási statisztikák. A kivizsgálástól a gyógyításon át a betegek utánkövetéséig most mindenhez hozzá akar nyúlni az ágazat vezetése - írja a vg.hu.
Itt a várva várt fordulat - remélhetően
Rácáfolva a végeláthatatlan katasztrófát jósló szakértőkre, úgy tűnik, egyelőre lecsengőben van a Nyugat-Afrikában pusztító Ebola-járvány. A legfrissebb adatok biztatóak, a helyiek kezdenek megnyugodni.
Március 1-jén kezdődnek az egészségügyi átalakítások
Átláthatóbb lesz és egyszerűsödik az egészségügyi ágazat háttérintézményi rendszere a tervezett átalakítások nyomán - tájékoztatott egy összefoglalóban Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) egészségügyért felelős államtitkársága.
Betegbiztonsági szempontok miatt marad vényköteles a sürgősségi fogamzásgátló
Betegbiztonsági szempontok miatt vényköteles továbbra is a sürgősségi fogamzásgátló tabletta - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sajtó és kommunikációs főosztálya az MTI-vel.
Az elhízásnál is halálosabb a mozgáshiány
Az elhízásnál is halálosabb a testmozgás hiánya: majdnem kétszer annyi ember halálát okozhatja, mint a túl magas testtömegindex - derült ki egy hosszú távú, igen nagy létszámú brit tanulmányból.
A Semmelweis Egyetem végezte a legtöbb vesetranszplantációt tavaly
A Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján végezték a legtöbb veseátültetést tavaly - közölte az egyetem csütörtökön az MTI-vel az Eurotransplant nyolc európai tagország transzplantációs centrumait összehasonlító adatai alapján.
Zsákutcában az egészségfejlesztés
Nemcsak a szerepük, de a jövőjük is bizonytalan azoknak az egészségfejlesztési irodáknak, amelyeket mintegy 7 milliárd forintos uniós forrásból hoztak létre 2013-ban. Az irodáknak hamarosan saját lábra kell állniuk, ehhez azonban számítások szerint 1,2–1,9 milliárd forintra lenne szükség, ennek azonban csak egy része biztosított - írja a vg.hu.
90 fiatal van 1200 nyugdíjas korú háziorvos helyére
Évek óta csak fogynak a háziorvosok: miközben a szakma vészesen elöregedett, nincs utánpótlás. Ez jól látszik az idei központi gyakornoki keretszámokon is, idén alig 90 háziorvosjelölt dolgozik majd az ország klinikáin. A jelenleg praktizáló hatezer doktor 40 százaléka nyugdíjkorhatár felett van, vagyis a rendszerből kiesők tizede sem pótolható.
Kikből él a magánegészségügy?
Csúcsot döntöttek a Magyarországra hazalátogató és rövid itt tartózkodásuk alatt magánorvosi szolgáltatást felkereső páciensek száma decemberben, legalábbis a Foglaljorvost.hu online magánorvosi időpontfoglaló oldal tapasztalatai alapján.
Egy hét alatt háromszorosára emelkedett az influenzás betegek száma
Egy hét alatt háromszorosára emelkedett az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz forduló betegek száma - olvasható az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán közzétett jelentésében.
Változatlan a hiányszakmák listája
Kihirdették a 2015-re érvényes rezidensi keretszámokat, illetve az egészségügyi hiányszakmák aktuális listáját. A Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter által jegyzett adatokban lényegi változás nincs a tavalyihoz képes
Műtéti bravúr az Urológiai Klinikán
Az országban először Debrecenben hajtottak végre húgyhólyag-eltávolító és helyreállító műtétet háromdimenziós laparoszkópos technikával.
Meglepő bejelentés: gyógyturisták gyógyulhatnak az állami kórházakban
Webáruházzal bővíti tevékenységét az egyik legnagyobb kórházi beszállító, az Euromedic cégcsoport, amelynek elnöke a múlt év őszén egy új magánkórház építését is bejelentette. Joseph Priel a cégcsoport keddi sajtótájékoztatóján egy gyógyturisztikai vállalkozásról is beszélt, mint a terjeszkedés egyik további állomásáról - írja a napi.hu.