Varga szerint még nem dőltek el a forintosítás kondíciói
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tegnap esti nyilatkozata szerint még nem dőltek el a devizahitelek forintra váltásának feltételei.
Mellrákkutatást segítő eszközöket kapott a Pécsi Tudományegyetem
Mellrákkutatást segítő eszközöket vásárolt tízmillió forintos adományból a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont Wnt jelátviteli kutatócsoportja.
Magán kontra állami: egyedül nem megy?
A kormány tervei szerint teljesen különválik majd a közfinanszírozott és az egészségügyi magánellátás, és a jövőben állami kórházakban nem lehet majd magánszolgáltatást nyújtani. A részletek még nem nyilvánosak, így nem tudni, milyen hatása lesz ennek azokra a magánszolgáltatókra, amelyek jelenleg közfinanszírozott intézményen belül szolgáltatnak, illetve a magánklinikákra és kórházakra.
Az egészségügyre is több forrás jut 2015-ben
Az egészségügy óriási lemaradásban van, amelyet be kell hoznia, ezért is biztosít a kormány a költségvetésen keresztül jövőre több forrást egyebek mellett a háziorvosi rendszerre, a kórházak adósságállományának csökkentésére és a rezidensek ösztöndíjprogramjára is – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
Onkológiai génterápiával győznék le a rákot
Bár látványosak a sikerek a rák génterápiás kezelésében, gyermekcipőben jár a módszer. A cél az, hogy a génterápia a sugár- és a kemoterápia mellett egy újabb pillére lehessen a betegek kezelésének, ne csak egy utolsó remény, ha már minden más kudarcot vallott - írja az mno.hu.
Életmentő-drónt mutattak be Hollandiában
Defibrillátorral felszerelt sürgősségi drón - pilóta nélküli repülőgép - prototípusát mutatták be Hollandiában.
Nem erősíti a csontokat a tej nagymennyiségű fogyasztása
Nem erősíti a csontokat a tej nagy mennyiségű fogyasztása - derítette ki egy nagy létszámú svéd kutatás.
A magyarok jelentős része fizetősnek tartja az egészségügyet
A lakosság több mint 70 százaléka szerint a hálapénzre azért van szükség, mert nélküle rosszabb ellátást kapnak, a magyarok kétharmada fizetősnek tartja az egészségügyet, azzal, hogy ha legálisan megvásárolhatóak lennének az egészségügyi szolgáltatások, szóba sem kerülne a hálapénz.
A kormány benyújtotta a jövő évi költségvetés tervezetét
Csütörtök délután a kormány benyújtotta a parlamentnek a 2015-ös költségvetésről szóló törvényjavaslatát.
Kiemelt feladat a háziorvosi rendszer támogatása
Az egészségügyben a jövő évi költségvetési javaslat szerint tízmilliárd forinttal többet szánnak háziorvosi ellátásra, valamivel többet költenek majd a védőnői feladatok ellátásra.
Állami kórházban nem lehet magánegészségügyi ellátást nyújtani
A jövőben nem lehet majd állami kórházban magánegészségügyi szolgáltatást nyújtani - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár egy szerdai, budapesti konferencián.
Kevesebben várnak műtétre, mint nyáron
Több mint tíz százalékkal csökkent a műtétekre várakozók száma az elmúlt négy hónapban – derült ki az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által megismert adataiból.
Megtalálták a reumás ízületi gyulladás egyik kiváltó okát
A reumás ízületi gyulladásban szenvedő páciensek szervezetében az immunsejtek tévesen ellenséges anyagként azonosítanak, és megtámadnak bizonyos molekulákat, ezzel gyulladásos állapotot, fájdalmat és duzzadást okozva.