Az Európai Unió több mint 175 ezer vakcinát adományoz az afrikai járványügyi központnak
Az Európai Bizottság Egészségügyi Szükséghelyzet-reagálási Hatósága (HERA) több mint 175 ezer dózis vakcinát adományoz az afrikai országoknak a majomhimlő elleni küzdelemre - olvasható a testület szerdai közleményében, amelyben hozzáteszik, hogy az oltóanyagok régiós elosztásáról az afrikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (Africa CDC) dönt majd.
Eltűnnek a háziorvosok?
Egyre nagyobb a baj a háziorvosok háza táján. Tavaly év elejéhez képest közel ötven százalékkal nőtt a tartósan ellátatlan háziorvosi praxisok száma. Már a korábban kedvezőbb helyzetben levő központi régióban is nagyok a bajok: a megyék között 2016-ban még 16. helyen álló főváros jelenleg már a második az üres praxisok számát tekintve.
Még mindig bizonytalan a kötelező szűrővizsgálatok sorsa
A július 9-i önkormányzati, valamint európai parlamenti választások másnapján a kormány előterjesztése alapján az Országgyűlés megszavazott egy olyan salátatörvényt, amelyben szerepel, hogy az egészségügyért is felelős belügyminiszternek, vagyis Pintér Sándornak lehetősége van arra, hogy 2025 elejétől a 18 év feletti korosztály egy részének kötelezően előírottá tegyen eddig csupán ajánlott szűréseket.
A gyógyszeradagolásban is besegíthet a mesterséges intelligencia?
Jelentősen megkönnyítheti és hatékonyabbá teheti a kórházi gyógyszeradagolás minőségbiztosítását a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának munkatársai által fejlesztett mesterséges intelligencia (MI) alapú alkalmazás, amely képes az egyes gyógyszerek felismerésére és adagolására is.
Az állatoknál is egyre gyakoribb a koronavírus
Kétségtelen, hogy az elmúlt évek világrengető eseményei közé tartozik a koronavírus kirobbanása, amely hosszú ideig rettegésben tartotta a világ lakosságát. Bár tény, hogy mostanra úgy tűnik, a Covid-19 sokkal kevesebb fertőzést okoz az embereknél, az állatvilágban egyre többször mutatják ki a vírus jelenlétét.
Globális közegészségügyi járványhelyzet kihirdetésén gondolkodnak
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szakértői szerdán döntik el, hogy az afrikai mpox-járvány miatt bejelentik-e a globális közegészségügyi válsághelyzetet.
A Semmelweis Egyetem sok szakterületen került be a világ legjobbjai közé
A Semmelweis Egyetem (SE) 14 szakterületen került be a világ legjobbjai közé, ezen belül a szív- és érgyógyászat területén a tavalyi eredményéhez képest 12 helyet előre lépve lett 31. a US News Best Global Universities listáján - mondta az egyetem rektora, Merkely Béla.
Jubilál a Magyar Gyermekorvosok Társasága
Idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját a Magyar Gyermekorvosok Társasága (MGYT), a centenárium alkalmából "Szívvel-lélekkel, tudománnyal" mottóval sokszínű programsorozat indul.
Fertőzött szúnyogokkal védekeznek a kutatók a vírusok ellen
Különleges módszert találtak ki a kutatók: magukat a szúnyogokat vetik be az általuk terjesztett halálos trópusi betegségek megfékezésére.
Prés alatt vannak a hazai magánklinikák
Több oldalról is nyomás nehezedik a Magyarországon működő legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatókra. Miközben tevékenységükből fakadóan egyedi kockázatot futnak (egészségről, gyógyításról és végső soron emberéletekről beszélünk), a szektor nyereségessége a legutolsó adatok alapján, inkább romlik.
Lenyelhető robot forradalmasíthatja a diagnosztikát?
Egy tabletta méretű, lenyelhető robot, amit távirányítással vezérelhet az orvos, hogy élő képet kapjon, nagyon alacsony áron juthat el az egészségügyi rendszerekbe.
A súlyos gerincferdüléses esetek egy része korai diagnózissal és korrekciós kezeléssel elkerülhető lenne
Időben felismerve és kezelve elkerülhető a gyermekkori súlyos gerincferdülést korrigáló műtétek egy része, a konzervatív kezelés, azaz a speciális gyógytorna és a fűzőviselés megakadályozhatja az állapot romlását - erre hívták fel a figyelmet a Vertebra Alapítvány szakértői.
Országszerte hatezer időpont foglalható melanomaszűrésre az Egészségablakon keresztül
Augusztusra és szeptemberre több mint hatezer szabad időpontból lehet választani harminc bőrgyógyászati szakorvosi rendelőben országszerte, a kiválasztott időpontban a bőrgyógyászati járóbeteg-szakrendelésen a melanomaszűrést is elvégezhetik, és más bőrgyógyászati vizsgálat is előjegyezhető.