Aszalt paradicsom lehet a bűnös a brit hepatitis-fertőzésért
Brit egészségügyi szakemberek szerint aszalt paradicsom lehet a felelős azokért a hepatitis A fertőzésekért, amelyek miatt tavaly hét ember került kórházba a szigetországban
A programozott sejthalál féregfertőzésekben
A schistosomiasis közel egymilliárd embert veszélyeztet napjainkban, és a mintegy 200 millió jelenleg is fertőzött beteg 85%-a Afrikában él. A kezelésre mindössze egyetlen gyógyszer áll rendelkezésre, azonban a kórokozó férgek egyre nagyobb mértékű rezisztenciája miatt intenzív kutatások tárgya új készítmények kifejlesztése.
Első lépésként elfogadható a 45 milliárd forint
Elegendőnek tartja az orvosok itthon tartására az egészségügyi államtitkár által ígért 45 milliárd forintot a kórházszövetség elnöke – hangzott el a Hír Televízió Kontraszt című műsorában. Rácz Jenő azt is elmondta: az első béremelési lépcsőt követően a későbbiekben még további felzárkóztatásra lesz szükség.
Nagyobb közegészségügyi veszélyt jelent a légszennyezettség, mint eddig feltételezték
Egy hét alatt két, korszerű módszerrel végzett tudományos vizsgálat jelezte, hogy a légszennyezettség sokkal nagyobb közegészségügyi veszélyt jelent, mint azt korábban hitték: a szennyezett levegő az idős emberek szellemi képességének romlásától az agyi katasztrófákon át az infarktus megjelenéséig szinte minden kóros jelenségben szerepet játszik.
Húzza az állam az adósságkifizetést - Már most féléves a csúszás
Év végéig húzná a Nefmi az Orvostechnikai Szövetség kórházak felé fennálló, mintegy nettó 15 milliárd forint lejárt követelés kifizetését. Ez már most féléves csúszásban van, így egy évet meghaladó teljesítéssel számolhatnának a beszállítók.
Elengedik a rezidensek kezét
Nem ismerte a vércukorszintmérő jelzéseit, ezért cukros vizet itatott a magas vércukrú beteggel dr. P. Nóra. A páciens röviddel később meghalt. Ezt írta nemrégiben a Blikk. Az FN24-nek nyilatkozó fiatal rezidensek szerint számos ilyen eset történik, csak nem derül ki.
Ma 113 éves az Aspirin
Ki ne hallott volna már a nagy múltú láz- és fájdalomcsillapítóról, az Aspirinről? Azonban, még ha - vény nélkül kapható gyógyszer lévén - gyakran is használjuk, sok mindent nem tudunk róla.
Egy cégnek milliárdos hasznot hozhat a röntgenezüst
Rövid időn belül akár milliárdos haszonra is szert tehet az a cég, amelyik monopóliumot szerezhet a leselejtezett röntgenfilmek felvásárlására. A felvételekből egy speciális eljárással nagy tisztaságú ezüst vonható ki.
NEFMI: Amit az elektromos cigarettáról érdemes tudni
A dohányzás miatti egészségveszteség mérsékelése, a dohányzás megelőzése, a dohányzásról való leszokás elősegítése, a dohányfüst expozíció csökkentése kiemelt népegészségügyi prioritás világszerte, így hazánkban is. A szabályozás szigorodása, a megváltozott egészség- és szociális kultúra elősegíti, hogy egyre kevesebben szoknak rá a dohányzásra, és egyre több dohányos próbálja letenni a cigarettát.
Napi jelentés
Külföldi részvénypiaci -, deviza – és árupiaci összefoglaló, makrogazdasági hírek, hazai vállalati hírek, várható események.
Réthelyi: meg kell teremteni az idősödők aktív életének feltételeit
A nemzeti erőforrás miniszter szerint meg kell teremteni az idősödők aktív életének feltételeit, ez azt jelenti, hogy mind a társadalomnak, mind pedig az idősödőknek mindent meg kell tenniük azért, hogy az érintettek egészségben, lehetőleg a családban és tevékenyen éljenek.
Jogszabálytervezet a háziorvosi tevékenységhez
Nemzeti Erőforrás Minisztérium egyeztetésre bocsájtotta 'A háziorvosok indikátor alapú telj.értékeléséről és az orvosok gyógyszerrendelése értékelésének szabályairól szóló NEFMI-rendelet, valamint az eg.ügyi szolgáltatások e-Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól Kormányrendelet-tervezetet.' Jogszabálytervezet az alább olvasható. Véleményezési határidő: 2012. március 9.
Heti jelentés - 2012. február 28 – március 5.
Az elmúlt hét legfontosabb gazdasági adatai és hírei.