Magánpraxis

Az év orvosa 2012

Ismét díjazni fogják a kiemelkedő emberi és orvosi teljesítményeket, idén néhány technikai újdonsággal és egy újabb kísérő pályázattal indul az „Astellas-díj – Az év orvosa 2012” pályázat – jelentette be Dr. Markovich György, az Astellas Pharma Kft. ügyvezető igazgatója és egyben az Astellas-díj alapítója, valamint Dr. Oberfrank Ferenc, a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségének (MOTESZ) alelnöke. A DRportal az esemény médiatámogató partnere.

2012.10.15. Magánpraxis

Inkább magánorvoshoz mennének a magyarok - akár hitelből is

Szinte mindenki elégedetlen az egészségügyi ellátási szolgáltatásokkal - derül ki az Union Biztosító idén nyáron az aktív munkavállalók körében végzett reprezentatív, országos piackutatásából. A Cofidis Hitel Monitor felmérése pedig arra mutat rá, hogy hazai lakosság megközelítőleg 100 ezer forintot fordít az egészségének megőrzésével kapcsolatos termékekre és szolgáltatásokra éves szinten.

2012.08.28. Magánpraxis

Külföldre indul? Súlyos százezrekbe kerülhet a feledékenység

Kellemetlen meglepetés is érheti azokat, akik úgy döntenek, hogy más országban kezdenek új életet, és nem jelentkeznek ki itthoni lakóhelyükről, de akár azokat a szülőket is, akiknek gyermekük külföldön folytatja tanulmányait nappali tagozatos diákként. Hiába élnek ugyanis életvitelszerűen külföldön és adóznak az adott országban, amennyiben Magyarországon bejelentett lakcímmel rendelkeznek, egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetniük. Ha ezt elmulasztják, akár több évre visszamenőlegesen több százezer forintos követelésről is kaphatnak értesítést az adóhivataltól.

2012.08.22. Magánpraxis

Az új közbeszerzési törvény módosításai

Az új közbeszerzési törvény megalkotásának indokai, hogy egyszerűbb, rövidebb és könnyebben átlátható törvény álljon rendelkezésünkre. Az új törvény szabályozási módszere jobban szolgálja a közbeszerzés alapvető céljait, mint a közpénzek elköltése átláthatóságának és a verseny tisztaságának biztosítása. A korrupció és a visszaélések visszaszorítására irányuló rendelkezések a szabályozás kiszámíthatósága irányába hatnak. A törvény megalkotása az Európai Unió közbeszerzési irányelveinek alapul vételével történt.

2012.06.17. Magánpraxis

"Oda kerültem, ahová kellett!" - Interjú Dr. Ábrahám László ügyvéddel

Egy orvost sem akar börtönbe juttatni, de szeretné, ha megszűnne a kettős mérce, ha a betegek valódi kártérítést kaphatnának, ha megszűnne, hogy kéz kezet mos. Dr. Ábrahám Lászlót a betegek ügyvédjeként ismerik, hamarosan 70 éves lesz, de képtelen abbahagyni a munkát, alapvetően az az ember, aki nem tud semmit sem „kicsit csinálni”, például szegedinek is nagyon az.

2012.05.17. Magánpraxis

Ősszel beindulhat a magán egészségbiztosítási piac

Bár a cégeknek adó- és járulékmentesen köthetnek dolgozóik javára egészségbiztosításokat, a piacot mégis a magánszemélyek befizetései élesztgetik. Néhány hónap alatt 2500-3000 ember szerződött a magánbiztosítók által kínált csomagok valamelyikére – írja a Nol.hu.

2012.05.08. Magánpraxis

iPad vagy detail-Pad – hogyan használják a gyógyszeripari cégek az iPad készülékeket?

A mobil és táblagép technológia gyors változása, illetve a tény, miszerint az egészségügyi és gyógyszeripari szakemberek körében egyre népszerűbbek a különböző mobil eszközök, pozitívan befolyásolják a hatékony ellátás kialakítását, illetve a cégek működését. Mégis fontos megvizsgálni, vajon az orvosok hosszútávon is nyitottak-e a mobil eszközök használatára, illetve a gyógyszeripari cégek számára milyen előnyökkel jár a táblagépek alkalmazása.

2012.05.04. Magánpraxis

Aki fizet, hamarabb gyógyulhat

Januártól adómentes béren kívüli juttatásként nyújtható az önkéntes egészségbiztosítás, és nemrégiben meg is jelent az első vállalat, amely gyors, minőségi egészségügyi ellátást ígér hálapénz nélkül.

2012.04.24. Magánpraxis

Változások a fogászati turizmusban érdekelt fogászatok pályázat dokumentációjában

A magyarországi fogászati turizmus területén működő magyar fogászati vállalkozások versenyképességének javítása és hálózati innováció keretében megvalósuló összehangolt piacfejlesztéshez kapcsolódó támogatásaira meghirdetett, 2011-ÚSZT-TU-2 kódszámú támogatási konstrukció Pályázati Felhívása, Pályázati Útmutatója és Projekt adatlapja módosult.

2012.04.17. Magánpraxis