Diabetológia

Zsuzsi néni, az eminens pedagógus

Zsuzsi néni már gyereknek is pedáns volt, szerette a fehér lakkcipőt, amit születésnapjára kapott. Minden nap letörölte puha ronggyal, hogy másnap újra felvehesse az iskolába. Szavalt az ünnepélyeken, őrsnaplót vezetett. A hozzáállása felnőtt korában sem változott. Nem is tudja pontosan, mikor csúszott először hiba a „számításába”.

2021.11.18. Diabetológia

Fut-árral szemben, avagy a rohanó élet dilemmái

Tibor számára nincs megállás. Házhoz viszi a bevásárlást, egész álló nap lót-fut, több száz kilót megmozgat, nem számítva saját 102 kilós termetét (BMI 31). Csupán 48 éves, de régóta krónikus betegséggel éli mindennapjait: 2012 óta hipertóniás, 2015 óta 2-es típusú cukorbeteg.

2021.10.07. Diabetológia

A karanténba kényszerült zenetanárnő esete

Lenke néni nyugalmazott zenetanárnő, főállású szupernagyi és 2008 óta T2DM beteg. Egyik mutatványa a szinkron palacsintasütés – akár 50 palacsinta röpke 1 óra alatt. Ez önmagában is nagy teljesítmény, de hogy évek óta ellen tud állni az unokáknak készített nyalánkságoknak, az már szinte világszám.

2021.09.22. Diabetológia

Az ismeret és a természet erejével: korszerű immuntámogató megoldások az egészséges táplálkozás jegyében

Ismereteink napról napra bővülnek arra vonatkozóan, hogy az egészséges élettani folyamatok milyen hatások finomhangolása révén valósulnak meg, vagy éppen milyen változások és környezeti hatások indíthatnak el napok, évek vagy évtizedek alatt lejátszódó kórfolyamatokat. Nincs ez másképpen a táplálkozással, a vitaminokkal, ásványi anyagokkal és nyomelemekkel kapcsolatos tudásunk és az egészségünk alakulásával kapcsolatban sem.(x)

2021.09.14. Diabetológia

Csomagoljunk műanyagmentesen, de mibe?

Éppen a „műanyagmentes” júliusban járunk, amikor az átlagosnál is több szó esik a műanyagszennyezés tarthatatlanságáról és a környezetbarát csomagolási alternatívákról. Az élelmiszeriparnak és -kereskedelemnek nagy szerepe és felelőssége van abban, hogy folyamatosan új megoldásokkal álljon elő, már csak azért is, mert a csomagolásnak élelmiszerbiztonsági okokból nem lehet búcsút inteni, sőt továbbra is a biztonság marad a fő szempont – figyelmeztet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége.

2021.07.14. Diabetológia

A gyermekkori D-vitamin szükségletről

A D-vitamin nem vitamin, csupán orvostörténeti okokból nevezzük így. Valójában egy, a napfény hatására az emberi szervezetben kialakuló, vagy a táplálékkal bekerülő előanyag, amiből számos lépésben aktiválódik egy szteránvázas hormon.

2021.04.20. Diabetológia

Hogyan jussunk el a böjttől a húsvéti sonkáig?

A böjtölésnek többféle fajtája és célja van. A vallási böjtöket meggyőződésből, meghatározott időben, meghatározott időtartamig, szigorú vagy lazább előírások szerint végzik a hívők már hosszú évszázadok óta, így a böjtre vonatkozó előírások pontosan ismertek és általában mentesek a káros túlzásoktól.

2021.03.31. Diabetológia

Kincset érő anyatej

A legújabb magyar irányelv szerint a hozzátáplálás legkorábban az 5. hónap elejétől, legkésőbb a 6. hónap végén kezdhető el, de ez nem zárhatja ki a 6 hónapos korig tartó kizárólagos szoptatást.

2021.02.03. Diabetológia

A hisztamin és hisztaminérzékenység

A köznyelvben hisztaminérzékenységnek nevezett tünetegyüttes hátterében több betegség húzódhat meg. A tüneteket a hisztamin szervezeten belüli túlzott mértékű felszaporodása váltja ki a hisztamin fokozott termelődése vagy csökkent bontása, illetve a táplálékkal történő toxikus mennyiség elfogyasztása miatt. A hisztamin okozta tünetek hasonlóak az allergiás jelenséghez, azonban ezek nem immunreakció következtében alakulnak ki. felhasználásra küldök.

2020.10.05. Diabetológia