Miért is zárkózik el sok ember a COVID-oltásoktól: a nocebo hatás. 2. rész
A placebo és az oltottak közötti arány azt mutatta, hogy nocebo hatás a szisztémás mellékhatások tekintetében 76% volt az első oltás után, és 51% a második dózis után.
A placebo és az oltottak közötti arány azt mutatta, hogy nocebo hatás a szisztémás mellékhatások tekintetében 76% volt az első oltás után, és 51% a második dózis után.
A médiában és közösségi oldalakon sokszor terjednek káros hatású, nem megalapozott információk.
Úgy tűnik, hogy az alvási apnoe és az alvászavarok egyéb típusai nagyobb mértékben növelik az egyes daganattípusok, különösen a prosztatarák kockázatát, mint mások. Az összesített kockázat azonban nagyon változó lehet, és néhány alvásproblémáról kiderült, hogy a daganatos megbetegedés és a daganatos megbetegedéshez kapcsolódó halálozás alacsonyabb kockázatával állt összefüggésben, - derült ki egy cardiovascularis megbetegedésben szenvedő betegek részvételével készített nagyméretű, megfigyeléses kohorsz-vizsgálat elemzéséből.
Az első értékelést követően a beteg szelektív szerotonin visszavétel gátló (SSRI) készítménnyel kezdték kezelni depressziós tüneteinek enyhítése céljából, és ezt feltitrálták terápiás dózisra. Pszichoterápiát és fizikoterápiát is javasoltak számára.
A Covid-19 pandémia kezdete óta szignifikáns hangsúly helyeződött a SARS-CoV-2 vírus okozta fertőzés pszichiátriai és neurológiai szövődményeire.
Miért állhat összefüggésben a lokális kortikoszteroidok instillálása a ptosis súlyosabb formájával és a sikertelen ptosis-helyreállítás magasabb arányával?
A vizsgálókat meglepte a felső GI-vérzés alacsony aránya a dabigatran esetében a másik két gyógyszerhez képest. „Ezeket az eredményeket azonban annak kontextusában kell értelmezni, hogy a dabigatran csoport meglehetősen kicsi volt” - fogalmaztak Dr. Björnsson és Dr. Ingason e-mailjükben.
Az oltóanyagot mindig az oltóorvos fogja kiválasztani, aki ismeri a páciensét.
Egy vizsgálat, ami háromféle direkt orális antikoagulánst (DOAC) hasonlított össze, megállapította, hogy a rivaroxaban alkalmazása az összes és a major gastrointestinális vérzés sokkal magasabb kockázatával állt összefüggésben, mint az apixaban vagy a dabigatran.
Huszonnégy óra alatt több mint 3,5 millió új esetet regisztráltak világszerte.
A klinikusok között a nők fölülmúlták férfi társaikat a vakcina biztonságosságával kapcsolatos bizalom tekintetében: 71% szemben a 65%-kal az orvosok körében, 55% szemben a 45%-kal az ápolók/APRN-ek körében, és 68% szemben a 60%-kal a gyógyszerészek körében.
Egy a ’Medscape’ szaklap által készített felmérés - ami a klinikusok 5-11 éves korú gyermekek Covid-19 elleni védőoltással történő beoltását illető bizalmáról szólt – szignifikáns mértékű bizonytalanságról árulkodott.
Korábbi vizsgálatok már megállapították a kávé és a tea szerepét a stroke és a demencia kialakulását illetően. Keveset tudunk azonban a kávé és a tea kombinációja, illetve a stroke, a demencia és a post-stroke demencia rizikója közötti összefüggésről. Következésképpen célkitűzésünk az volt, hogy megvizsgáljuk a kávé és a teafogyasztás összefüggéseit a stroke és a demencia kialakulásának kockázatával, külön-külön nézve és együttesen is.