Hematológia

Azonosították a leukémia driver génmutációit

Johannes Reiter, az osztrák Tudományos és Technológiai Intézet (Institute of Science and Technology Austria, IST Austria) korábbi PhD hallgatója a társszerzője annak a Nature szakmai folyóiratban megjelent munkának, mely a rák progressziójához és recidívájához vezető génmutációk felfedezéséről számol be.

2016.01.09. Hematológia

Hatékony és jól tolerálható megoldás ritka vérzéses betegség kezelésre

Világszerte több egészségügyi központban levezetett vizsgálatok alapján két nemzetközi tanulmány eredménye most először mutatja azt, hogy az eltrombopag biztonságos és hatékony kezelés az alacsony vérlemezkeszám miatt tartós vagy krónikus véralvadási rendellenességben, immun-thrombocytopeniában szenvedő gyermekek számára. A két tanulmány eredményét a The Lancet és a The Lancet Haematology szakmai folyóirat közölte.

2015.11.19. Hematológia

Hibás szérumfehérje okozta örökletes angioödéma

A III. típusú örökletes angioödéma ritkán előforduló, súlyos betegség, melyet a bőr és egyéb szervek fájdalmas ödémás duzzanata jellemez. Egy nemzetközi kutatócsoport a The Journal of Clinical Investigation című szakmai folyóiratban megjelent tanulmányában kimutatta, hogy a betegséget a XII-es alvadási faktor defektusa okozza.

2015.09.19. Hematológia

Szívroham után a nyirokrendszer segíti a szívizom regenerációját

A brit Oxford Egyetem kutatói felfedezték, hogy a nyirokerek növekedésének serkentésével enyhíthetők a szívroham okozta károsodások és javítható a szívizom regenerációja. A rágcsálómodellen végzett vizsgálat eredménye szerint a nyirokerek növekedésének VEGF-C fehérje segítségével történő stimulációja által javult a gyógyulási folyamat és a szív pumpa funkciója.

2015.07.14. Hematológia

A testvér és az idegen egyaránt jó donor

A Csontvelő Donorok Világszervezete (Bone Marrow Donors Worldwide, BMDW) nemrégiben bejelentette, hogy a listáján szereplő potenciális csontvelő donorok száma átlépte a 25 millió főt. Ezzel szinte egy időben a bécsi Szt. Anna Gyermekkórház kutatásából az is kiderült, hogy a csontvelő transzplantáció kimenetele hasonló akár idegen, akár testvér a donor.

2015.06.24. Hematológia