Klinikai onkológia

A klinikai vizsgálatoktól a klinikai gyakorlatig: COX-2 gátlás

Egy utánkövetéses vizsgálatban közel 1200 beteg vett részt, akiknek a daganatait molekulárisan szekvenálták, és azt találták, hogy összesen 259 betegnél volt PIK3CA funkcionális mutáció. Feltételezték, hogy az aszpirin vagy az olyan COX-2-gátlók, mint a celecoxib - amely nyilván régóta elérhető már generikusan - kedvezően befolyásolhatják a rosszindulatú vastagbéldaganat kimenetelét.

Mesterséges intelligenciával támogatott kolonoszkópia?

A mesterséges intelligenciával támogatott kolonoszkópia (AIAC) a számítógéppel támogatott felismerési (CADe) technológiával javíthatja az adenómák felismerési arányát (ADR), de emellett a nem neoplasztikus elváltozások nagyobb mértékű felismerésével és eltávolításával is jár, az American College of Gastroenterology (ACG) 2024-es éves tudományos ülésén bemutatott tanulmány szerint.

Fibrózisellenes gyógyszer alkalmazása emlőrákban?

A leggyakoribb emlődaganat típus a HER2-negatív, amelyet azért neveznek így, mert alacsony a tumorsejtek növekedéséhez hozzájáruló egyik fehérje, a HER2 mennyisége. E közös tulajdonság ellenére a HER2-negatív daganatok megjelenése betegenként eltérő, ezért fontos cél az, hogy a daganatokat részletesebben lehessen osztályozni, és így minden esetben a legmegfelelőbb kezelést meghatározni.

Új célzott terápia glióma kezelésére

Az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) jóváhagyta a vorasidenib (Voranigo, Servier) alkalmazását bizonyos izocitrát-dehidrogenáz (IDH) mutáns diffúz gliomák kezelésére, ami az első célzott terápia jóváhagyását jelenti az ilyen típusú agydaganatokra. Konkrétan az IDH1 és IDH2 szájon át szedhető célzott gátlóját engedélyezték a műtétet követően olyan felnőttek és 12 éves vagy idősebb gyermekek esetében, akiknek 2-es fokozatú asztrocitómájuk vagy oligodendrogliomájuk van, és érzékenyek az IDH1 vagy IDH2 mutációjára. Az FDA szerint a műtét magában foglalja a biopsziát, a részleges reszekciót vagy a teljes reszekciót.

Irányított kommunikáció daganatos betegségben

A súlyos megbetegedésre vonatkozó beszélgetések (SIC), amelyek a páciensek által fontosnak tartott értékeket, célokat és ellátási preferenciákat tárnak fel, csökkentik a szorongást illetve a depressziót, és javítják az életminőséget, de daganatos betegek esetében viszonylag ritkán kerül rá sor. A klinikusok és/vagy betegek számára kidolgozott, viselkedésalapú kommunikációs stratégiák növelhetik a SIC gyakoriságát.

A dermatofibrosarcoma protuberansról röviden

Egy vizsgálat a dermatofibrosarcoma protuberans (DFSP)  - egy közvetlenül a bőr felszíne alatt kialakuló bőr sarcoma -, a daganat incidenciáját,  áttétképződését és a túlélés eredményeit értékelte. A Surveillance, Epidemiology and End Results (SEER) nyilvántartásban szereplő primer DFSP-tumorok előfordulási arányát, teljes és DFSP-specifikus túlélési eredményeit kvázi-poisson-regresszió, Cox- és versengő kockázatelemzéssel elemezték.

Az EMA zöld utat adott négy hólyag- és egyéb daganatellenes szernek

A CHMP jóváhagyta a Balversa (erdafitinib) engedélyezését, melyet az uroteliális karcinóma, a húgyhólyagot és a húgyúti rendszert érintő daganattípus kezelésére szánnak. Monoterápiaként az erdafitinib olyan felnőtt betegek kezelésére javasolt, akiknél nem operálható vagy metasztatikus uroteliális karcinóma áll fenn, és az FGFR3 érzékeny genetikai elváltozását hordozzák.

Új ismeretek a tüdőrák kezelésében a nem dohányzók között

A tüdőrák elsődleges oka a dohányzás. Előfordulása azonban folyamatosan nő a nem dohányzók körében, különösen a nők között. Míg a soha nem dohányzó, tüdőrákos betegek körülbelül 80%-ának célzott terápiákat írnak fel, amelyek az olyan fehérjék mutációira összpontosítanak, mint az EGFR és az ALK, a többi beteg gyakran citotoxikus kemoterápiát kap, ami sok mellékhatással és viszonylag alacsony terápiás válaszaránnyal já. Mindez rávilágít a célzott terápiák mielőbbi szükségességére.