Szakma

A sófogyasztás az agy biztonsági mechanizmusának károsításával növelheti a vérnyomást

Bár a sófogyasztás és a magas vérnyomás közti összefüggés közismert, a jelenséget megalapozó mechanizmus tisztázatlan. Egy új rágcsálómodell vizsgálatával azonban a kutatók megállapították, hogy a hosszú távú, nagymértékű sófogyasztás károsítja a vérnyomást normális esetben kontrolláló agyi kapcsolatokat. A kanadai McGill Egyetem Charles Bourque professzor vezetésével készült tanulmányának eredményeit Neuron című orvosi szaklap közölte.

2015.04.12. Kardiológia

Milyen hatást gyakorolnak a mobileszközök és az interaktív média a kisgyermekekre?

Manapság mobileszközöket már a legkisebbek kezében is egyre gyakrabban látni, annak ellenére, hogy egyelőre viszonylag keveset tudunk a gyermekek fejlődésére és magatartására gyakorolt hatásaikról. A Pediatrics szakmai folyóirat egyik kommentárjában a kutatók számos típusú interaktív médiaeszköz felülvizsgálata kapcsán fontos kérdéseket fogalmaztak meg az említett eszközök oktatási célra történő használatát illetően, valamint felvetették annak lehetőségét, hogy ezek az eszközök szerepet játszhatnak az önszabályozó eszközök elégtelen fejlődésében.

Pitvarfibrilláció: már közepes stroke kockázat esetén is javasolt az antikoaguláns kezelés

A kardiológiai irányelvekben jelenleg eltérő javaslatokat találunk arra vonatkozóan, hogy a pitvarfibrilláló betegeknél mely esetekben érdemes antikoagulációs terápiát alkalmazni a stroke megelőzésére. Egy új vizsgálat szerint az európai irányelvek lehetnek a mérvadóak: eszerint már egyetlen plusz rizikótényező jelenléte esetén is érdemes orális antikoagulánst alkalmazni.

2015.04.08. Trombinfó

Valóban egészséges a gluténmentes táplálkozás?

Gwyneth Paltrow, Ryan Gosling és Jenny McCarthy csak néhány azon híresség közül, akik a gluténmentes étkezés mellett döntöttek. Nem feltétlenül azért, mert gluténérzékenységben szenvednek, hanem mert meg vannak győződve arról, hogy a gluténmentes étrend egészségesebb. A manapság igen divatos gluténmentes táplálkozásnak az USA-ban hozzávetőleg 16 millió olyan követője van, akiknél sem gluténérzékenységet, sem cöliákiát nem diagnosztizáltak. De vajon számukra tényleg egészséges-e ez a fajta étrend?

Újgenerációs rákdiagnosztika: hatékony technológia, célzott kezelés

Hamarosan hazánkban is széles körben elérhető lesz egy olyan rákdiagnosztikai módszer, amelyet külföldön már rendszeresen alkalmaznak. A Bay Zoltán Nonprofit Kft. Medicinális Informatikai osztálya egy olyan technológiát dolgozott ki, amellyel jelentősen lerövidíthető a daganatos betegségek diagnosztizálásának időtartama és általa megvalósul a célzott kezelés.

Az időskori depresszió

Az időskori depresszió nagyon gyakori kórkép, ennek ellenére a diagnózis, ill. az adekvát terápia sokszor nehézségekbe ütközik, mely jelentős terhet, szenvedést ró a betegre és a családtagokra egyaránt.

2015.04.02. Pszichiátria

Nemcsak Nőnapra…

Az Európai Kardiológus Társaság (ESC) 2015. márciusban megjelent közleményében felhívja a figyelmet a nők kardiovaszkuláris veszélyeztetettségére. A szív- és érrendszeri megbetegedések (CVD) a nők 51%-ának halálozásáért felelnek Európában, ezzel szemben az emlőrák a nők 3%-ának halálát okozza.

2015.04.01. Trombinfó