Szakma

A kullancs-encephalitis klinikuma

Akut KE fertőzésben a betegek 45-56%-ban vannak encephalitises tünetei. A tünetek az enyhe meningitistől a súlyos meningoencephalomyelitisig változhatnak. Utóbbi esetében a végtagok petyhüdt parézise, agyidegbénulás 5-10 nappal a láz megszűnése után fejlődik ki.

2011.11.03. Infektológia

A haj és szőrzet típusai

Az emberi testen endocrinológiai és alaktani szempontból is háromféle szőrzettípus fordul elő. A hajszálak a formájuk alapján három csoportra oszthatóak, emellett a haj színét poligénesen kialakító pigmenteknek szintén három típusa ismeretes.

2011.11.01. Bőrgyógyászat

Anaemia és thrombosis: röviden a PNH-ról

A paroxysmalis nocturnalis hemoglobinuria (PNH, Machiafava-Micheli szindróma) egy ritka, rohamokban jelentkező hemolízissel és éjszakai hemoglobinuriával, valamint thrombosisokkal és csontvelő-elégtelenséggel jellemezhető kórkép.

2011.10.31. Hematológia

Richter Gedeon kolozsvári diplomája

A Richter Gedeon Nyrt. idén ünnepli fennállásának 110. évfordulóját. A gyáralapító Richter Gedeon és a Genersichek kapcsolódási pontjait levéltári adatok, közlemények, hivatkozások alapján mutatjuk be.

2011.10.28. Egyéb

Tapírszáj és egyéb ajakbetegségek

Súlyos gyulladás, magas láz, abscessus-képződés, következményes torzító hegek vagy az arcot véglegesen deformáló duzzanat lehetnek a következményei a szintén az ajak saját betegségei közé tartozó glanduláris vagy granulomatosus cheilitiseknek.

2011.10.28. Bőrgyógyászat

Óvakodj a „gyilkos” sárgadinnyétől! A coloradói dinnye és a Listeria esete 2011-ben.

2011. október 6-ig 109 Listeria monocytogenes fertőzést jelentettek a CDC-nek az USA 24 tagállamából, amely eddig 21 ember halálával végződött. A fertőzés forrásának a Jensen Farmok Rocky Ford fajtájú sárgadinnyéjét jelölték meg. Bár a forrás pontos meghatározása 2011. szeptember 14-én megtörtént, további megbetegedésekre lehet számítani részben a laboratóriumi diagnózis felállítása, részben a betegség hosszabb lappangása miatt.

2011.10.26. Infektológia

A veserák kemo- és immunoterápiája

A bevacizumab és az interferon-alfa kombinációjára a tumoros betegek nagyobb aránya reagál és a progressziómentes túlélést is növeli első vonalbeli kezelésben az IFN monoterápiával szemben. Az utóbbi idők randomizált vizsgálatai szerint az angiogenezis-gátlók mindegyike hatékonyabb az IFN monoterápiával szemben (sunitinib, bevacizumab, temsirolimus).