Szakma

A korai petefészek-kimerülés gondozása és a szűrővizsgálatok

A korai petefészek-kimerülésben (POF) szenvedő betegek gondozásának nem szabad kimerülni a klimakteriális tünetek és a meddőség kezelésében. A megfelelő genetikai és immunológiai szűrővizsgálatokkal betegünk rokonainál előre jelezhetjük a betegség fenyegetését és segíthetjük a családtervezést, illetve akár életveszélyes állapotokat előzhetünk meg magánál a betegnél.

Az ájulás kezelése szelíd gyógymóddal

Kedves Kollégák!
Mostani cikkünk az ájulás homeopátiás kezelésének lehetőségeiről szól. Az ájulás hátterében számos ok állhat, köztük egészen súlyos és banális, ill. alkati problémák is. Érintheti mind a fiatalokat (pl. kamaszok), mind a kismamákat, mind az idősebb korosztályt egyaránt. Mindegyikük esetében elengedhetetlen a beteg szakma szabályai szerinti kivizsgálása. Ezek megtörténte után azonban bátran alkalmazhatunk homeopátiás szereket (főleg kismamák esetében), a lentebb felsorolt szerek közül.

Probiotikumok a gyermekgyógyászatban

A gyermekközösségekben ősszel erősen megszaporodik az infekciók száma. A legkülönbözőbb légúti vagy bőr-lágyrész fertőzések esetén gyakran alkalmazott antibiotikumok a normál flóra baktériumait is elpusztíthatják.

2011.09.27. Háziorvostan

A háziorvosoknak leggyakrabban feltett kérdések a fogamzásgátlókról

Azokat a leggyakoribb kérdéseket mutatjuk be a cikksorozat ezen részében, melyeket a fogamzásgátlót szedő nők legtöbbször feltesznek. A kérdések legnagyobb részére a tablettát szedő nő maga is megtalálná a választ a betegtájékoztató alapos átolvasása után, de sok esetben ez vagy nem történik meg, vagy biztosabbnak érzi, ha a nőgyógyásza/háziorvosa ad felvilágosítást.

A sztóma típusai, gondozása

Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO október 2-át a sztómások világnapjává nyilvánította, azzal a céllal, hogy világszerte felhívja a közvélemény figyelmét a stomások, a bél- és vesevezeték-kivezetéssel élők gondjaira. Magyarországon viszonylag keveset foglalkoznak a problémáikkal, ugyanakkor az utóbbi években a magyar tömegtájékoztatási eszközök is egyre többet foglalkoznak ezekkel a hátrányos helyzetű betegekkel.

2011.09.27. Hírek

Sztóma és bőrproblémák

Világszerte millióknak van sztómájuk. A sztómákkal kapcsolatos bőrproblémák meglepően gyakoriak. Pedig néhány alapvető jótanács megszívlelésével ezek nagy része elkerülhető lenne.

2011.09.26. Hírek

A metasztatikus vesesejtes rák műtéti kezelése

A rendelkezésre álló irodalmi adatok alapján a radiofrekvenciás kezelésen (RFA) áteső betegek nagyobb arányának bizonytalan a tumor szövettani szerkezete (40%) míg a cryoablációs kezelésen átesők esetén az a szám 25%. Az RFA-hoz képes a cryoablációt általában laparoszkópos úton végzik.

A hysterectomia és az endometrialis ablatio hatékonyságának összehasonlítása menorrhagia kezelésében

A havonta jelentkező menstruációs ciklus, egy nő életében több százszor lezajlik, éppen ezért elkerülhetetlen, hogy néha anomáliák jelentkezzenek a ciklus során. A ciklusonként 80 ml –t meghaladó mennyiségű menstruációs vérzés excesszívnek tekinthető, ám az abnormális vérzés definiálásához számos egyéb tényezőt is figyelembe kell vennünk, és a kiválasztott kezelés nagyban függ a beteg egyéni érzékenységtől.

2011.09.25. Hírek

Székrekedés ellen: Stadalax

A praxisban mindennapos probléma, hogy a székrekedéses panaszokkal jelentkező betegek problémáját orvosoljuk. A székrekedés tünet, melynek hátterében számtalan különböző ok állhat. Leggyakrabban az átmeneti, funkcionális obstipáció megoldása szükséges az alapellátásban.

2011.09.25. Háziorvostan

Új diagnosztikus és terápiás irányelvek terhességi hypothyreoidismusban

A Hypothyreodismus veszélye terhességben című közleményben olvashattuk, hogy a szubklinikus hypothyreosis csakúgy, mint a manifesztálódott hypothyreosis és hyperthyreosis a terhesség során az anyára és magzatra egyaránt kockázatot jelent. Az American Thyroid Association új diagnosztikus és terápiás irányelvei 76 specifikus ajánlást tartalmaznak ezen esetekre vonatkozólag.

2011.09.23. Belgyógyászat