egészségügy
Nehezített akadálypályát kaptak karácsonyra a sebkezelők
Tovább nehezítette a kormányzat a nehezen gyógyuló sebek kötszereinek felírását – derül ki a közvetlenül karácsony előtt megjelent miniszteri rendeletből. E szerint januártól az úgynevezett habszivacs kötszerekből a korábbi havi 20 helyett már csak 15 darab rendelhető támogatással, valamint a felíráskor fotót is kell készíteniük az orvosoknak a sebről.
Több mint hétmilliárd forint érkezik a fővárosi egészségügy fejlesztésére
A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat értelmében 7,7 milliárd fejlesztési támogatást kap 29 fővárosi és Pest vármegyei egészségügyi intézmény.
Az egészségügy is szóba került az Országgyűlésen
Egy új rendszer bevezetésével belátható időn belül történhet változás az egyik legkényesebb területen az egészségügyben.
Több egészségügyi szolgáltatás díja is emelkedik a jövő évben
A kormány jelentős módosításokat tervez az egészségügyi és igazgatási szolgáltatások díjaiban. A bemutatott tervezet érinti többek között a TAJ kártya és az EU-Kártya kibocsátását is.
HAMAROSAN lezárul az ingyenes kreditpontokat adó "Pandémia hatása az egészségügyi jogra 1." Med. et Jur. tanfolyam - LEZÁRULT
December 31 éjfélig van lehetőség kitölteni a " Pandémia hatása az egészségügyi jogra 1." tanfolyam összes anyagát és a hozzájuk való teszteket. Vegyen részt Ön is a tanfolyamon és szerezzen 20 ingyenes kreditpontot!
Hét orvosi áttörés, amely reményt adott nekünk 2024-ben
Az idei év izgalmas volt a felfedezések szempontjából. Míg a hírek nagy részét a mesterséges intelligencia és a számítástechnikai eszközök terén elért ugrások tették ki, számos más élvonalbeli felfedezés is történt a biológia és az orvostudomány területén.
A vártnál kevesebbet kapnak a magyar kórházak adósságrendezésre
A keddi Magyar Közlönyben kihirdetett kormányhatározat szerint idén 3.3 milliárd forinttal kevesebb jut az egészségügyi intézményeknek.
Elkeserítőek a hazai egészségügyi mutatók az OECD jelentése szerint
Munkaerőhiány az egészségügyben, önpusztítás és kiugró öngyilkossági statisztika – csak néhány dolog a legfejlettebb ipari államokat tömörítő OECD jelentéséből, amiben az európai egészségügy helyzetét vették górcső alá.
A volt gazdasági és közlekedési miniszter szerint, kórházak bezárásával is javíthatnának az ágazat helyzetén
Kóka János, orvos, volt gazdasági és közlekedési miniszter szerint, az átalakítás elkerülhetetlen lépés a hazai egészségügyi ellátórendszer javítása érdekében.
Az egészségügyi digitalizáció forradalmian új lehetőségeket rejt
Az elmúlt években az egészségügy folyamatosan, soha nem látott ütemben fejlődik. A digtalizáció és az adatvezérelt megközelítés még több lehetőséget hozhat.
Egészségügy és klímaváltozás: sürgős intézkedésekre van szükség
Az éghajlattal foglalkozó kutatások egyértelműen kimutatták, hogy az egészségügyi szektor klímaváltozásra gyakorolt hatása jelentős. Ha az ágazatra országként tekintenénk, az ötödik legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó lenne a bolygón.
Találnak-e megoldást a daganatos gyermekek krónikus fájdalmának kezelésére, mialatt az ellátási rendszer küszködik?
Az Egyesült Királyságban olyan kezeléseket kutatnak, amelyek segíthetnek enyhíteni a rákos gyermekek ezrei által tapasztalt krónikus fájdalmat. Emellett viszont statisztikai adatok azt mutatják, hogy a daganatos betegek ellátási rendszere élt már jobb napokat is.
Kiberbiztonság az egészségügyben: Hogyan jutnak be a hackerek, és hogyan védekezhetünk a támadások ellen?
Sok szervezet még mindig elavult rendszereket használ, ami egyre nagyobb kiberfenyegetettségnek teszi ki őket. 2024-ben eszkalálódtak ezek a problémák, amivel az egészségügyi kiberbiztonság kritikus fontosságúvá vált.