életstílus
Meghalt Vekerdy Tamás
Nyolcvannégy éves korában, szerdán hajnalban elhunyt Vekerdy Tamás - közölte a pszichológus, író családja.
Hat magyar város is bekerült Európa kulturális és kreatív városai közé
Az Európai Bizottság szerint Budapestnek, Győrnek, Veszprémnek, Pécsnek, Szegednek és Debrecennek is helye van a legjobb 190 város között.
Miért nem hallgatunk új zenéket 33 éves kor felett?
Az aktuális tudományos álláspont szerint az ember körülbelül 33 éves koráig nyitott az új zenékre, aztán már egyre kevésbé érdeklődik irántuk – eddigre már kialakul az ízlés, és egyre kevésbé érdekesek az újdonságok.
Finom és változatos fogások édesburgonyából: nemcsak ízletesek, még diétásak is
Az édeskrumplit fogyókúra esetén sem kell kihagynunk az étrendünkből.
London legjobb sebésze egy embert műtött, hárman haltak bele
Egy végtag amputálása ma sem kellemes, de az anesztézia megjelenése előtt határozottan pokoli volt. A sebesség kulcstényezőnek számított a fájdalom minimalizálásában egy olyan helyzetben, ahol a beteg egyébként is fájó, elfertőződő lábát vagy kezét kellett eltávolítani.
Tengerimalacból készült fagyit dobtak piacra Ecuadorban
Latin-Amerikában hagyományosan nem csak házi kedvencként tekintenek a tengerimalacokra, hanem például Kolumbiában, Peruban vagy Bolíviában szívesen fogyasztják is a rágcsálókat.
Retró piros telefonon lehet verseket tárcsázni a Pilisben
A Hív az erdő projekt egy régi, piros testű nyilvános telefonnak ad új életet, amely gombnyomásra verset mond bárkinek – éppen úgy, mint Örkény István Ballada a költészet hatalmáról című egypercesében.
Megfejtették az aranymetszés titkát
Az irracionális számok azok a valós számok, amelyek nem írhatók fel két egész szám hányadosaként. A leghíresebb közülük a π, a √2, illetve az aranymetszés aránya.
Egykor lakható lehetett a Vénusz
Egykor lakható lehetett a Vénusz: 2-3 milliárd éven át volt mérsékelt hőmérséklet és víz a bolygón, mígnem több mint 700 millió éve drámai átalakulások hatására megváltozott a bolygó 80 százalékának felszíne – mutatta be kutatási eredményeit Michael Way, a Goddard Űrkutató Intézet munkatársa az európai bolygótudományi kongresszuson.
Pozsony megér egy hétvégi kiruccanást
A város bővelkedik történelmi látnivalókban, és modern hídjáról pazar kilátást nyújt, továbbá Itt koronázták a magyar királyokat évszázadokig.
Gyermeknevelés a neurózis kialakulása tekintetében
Magyarországon minden harmadik embert érintenek különböző neurotikus zavarok! Az érintettek gyakran természetes állapotnak tulajdonítják, szakemberhez sok esetben nem fordulnak.
Bíróság mondta ki: a másnaposság betegség
Egy másnaposság elleni szert gyártó céget pereltek Németországban, az eljárás során jutott a bíróság a meglepő következtetésre.
A magyar szakács, aki megismertette a világgal a paprikás csirkét
A 20. század eleji világversenyeken taroló Görög Rezső a francia legenda, Escoffier tanítványa és barátja lett. Így került a párizsi Ritz és a londoni Savoy étlapjára a magyar gasztronómia.