életstílus
Ha nem tud 10 másodpercig egy lábon állni az nagy bajt is jelenthet
Egy új kutatás nyomán azt javasolják egészségügyi szakemberek, hogy a vizsgálatok során azt is nézzék meg a páciensél, hogy tud-e fél lábon egyensúlyozni. Ebből ugyanis súlyos egészségügyi gondok szűrhetők le.
A szülés utáni depresszió egy édesanya és a pszichiáter szemével
A pszichológia a szülést, illetve a családdá válást a normatív krízisek közé sorolja.
Tükörtojást lehetne sütni a földön: képeken a világ 10 legforróbb helye
A világ bizonyos pontjain extrém hőség tombol, ember legyen a talpán, aki kibírja a forróságot.
Hatalmas üstökös közeledik a Föld felé
Bolygónk felé közeledik az egyik legnagyobb ismert üstökös – írja a CNET. Életünk során ez lesz az egyetlen alkalom, amikor az objektum a Naprendszer belső részén halad át.
Titkos folyosókat találtak egy több ezer éves templomban
Egy rejtett, összetett folyosó- és galériarendszerre bukkantak a Chavín de Huántar ősi templomkomplexumában – írja a Live Science. A több ezer éves építmény az Andok perui részén fekszik, a szakértők úgy gondolják, hogy az alagutakat rituális céllal használták. John Rick, a Stanford Egyetem régésze és a vizsgálat vezetője szerint egyes sötét csarnokok az ingermegvonást segíthették, néhány nagyobb teremben pedig bálványimádást folytathattak.
Itt a kilencedik Balaton Fagyija verseny legújabb csodája
Eszterházy epercsoda levendulával - erről hallani fogunk idén nyáron a Balaton körül.
Tűzoltók lepték meg az óvodában az ötéves kislányt, aki a játszótérről szúrta ki az égő lakást
Szófia bátorsága lenyűgözte a tűzoltókat. Tűzoltók lepték meg az óvodában az ötéves kislányt, aki a játszótérről szúrta ki az égő lakást
Megdöbbentő tárgyakat hagynak el az emberek a BKV járatain
Fehérjeporos doboz, szemüveg és tangóharmonika – kiállítást nyitott a BKV az utazóközönsége által elhagyott tárgyakból Budapesten, a Deák Ferenc téri aluljáróban található Földalatti Vasúti Múzeumban. A Talált Tárgyak Tárlatát nem először rendezi meg a vállalat, néhány évvel ezelőtt már volt hasonló, azóta a tárgyak száma és azok fajtái is jelentősen bővültek.
Nem maradt senki, aki meghalhatott volna - így értek véget a korábbi pandémiák
Már jó ideje úgy tűnik, hogy kifelé lábalunk a koronavírus-járványból, és bízzunk benne, hogy ez már így is marad. Az elmúlt két év mindenkiben vitathatatlanul nyomot hagyott, hiszen egyikünk sem tapasztalt még ehhez fogható helyzetet, főként nem ilyen hosszú időn keresztül.
A tetoválás olyan a bőrnek, mint egy horrorfilm
A tetoválást eddig maximum elvi szempontból mérlegeltük, az jutott eszünkbe, hogy milyen lesz nyolcvanéves korunkban a bőrünkön viselni azt a mintát, ami húszévesen tetszett. Egy bőrgyógyász azonban új szempontot írt le a tetoválások ellen érvelve.
„Az emberek csak addig hiszik, hogy egy siket és vak nő nem lehet orvos, míg nem találkoznak velem”
Bár a kórházban egyelőre még többször nézik betegnek, mint orvosnak, a 25 éves Alexandra biztos benne, hogy arra született, hogy másokon segítsen.
Sokan használják őket napozáshoz, pedig nagyon veszélyesek - Naptej helyett tilos ezeket alkalmazni
Hatalmas tévhit, hogy egyes növényi olajok védenek a káros napsugárzás ellen. Sokan javasolják őket, de tilos naptej helyett alkalmazni ezeket a természetes kencéket.
Újra horogra került Púpos, az ország legnagyobb pontya
Idén már másodjára fogták ki Púpost, az ország legnagyobb pontyát. Legutóbb június 2-án, csütörtökön 45,13 kilósan.