háziorvostan
Itt az ideje a melanoma szűrésre vonatkozó irányelvek módosításának
Az alapellátásban végzett rutin melanoma szűrés költséghatékonyabb lenne, ugyanakkor megfelelőbb visszatérítést és speciális képzést igényelne, ha az alapellátásban dolgozó orvosok hatékonyabban felismernék a pigmentált léziókat. – fejtik ki a chicagói Feinberg Orvosegyetem kutatói, a JAMA Dermatology szakmai folyóirat szeptemberi kiadásában megjelent értekezésükben.
Házi gyermekorvosok és vegyes praxisú háziorvosok komplex továbbképzése
Még lehet jelentkezni a Koragyermekkori program „Idejében kiderül…” című továbbképzésére, amelynek célja, hogy a résztvevőket megismertessék a koragyermekkori fejlődéssel és zavaraival, az alapellátásban végzendő szűréseknél használandó újszerű útmutatóval, a prevenciós és az intervenciós lehetőségekkel. A képzés térítésmentes és akkreditált.
Az Aszpirin lassíthatja az emlőtumor kiújulását
A Cancer Research szakmai folyóiratban publikált új eredményekből kiderül, hogy néhány posztmenopauzális, túlsúlyos, emlőtumorban szenvedő beteg esetében a közönséges gyulladáscsökkentő készítmények (pl. aszpirin vagy ibuprofén) hatására szignifikánsan alacsonyabb a recidíva aránya. A tanulmány a Texas Egyetem rákkutatója, Linda deGraffenried professzor, valamint Dr. Brenner és Dr. Murali Beeram rákspecialisták szoros együttműködésével készült.
Az FDA a fogzási fájdalmak csökkentésére alkalmazott lidocain veszélyeire figyelmeztet
A 2%-os viszkózus orális lidocain oldatot nem szabad használni csecsemők és gyermekek fogzási fájdalmainak kezelésére, mert a készítmény alkalmazása súlyos veszélyekkel járhat. – figyelmeztet az US Food and Drug Administration (FDA) nemrégiben kiadott gyógyszerbiztonságossági közleménye.
Újabb információk a demencia és az étrend kapcsolatáról
Az Amerikai Neurológus Szövetség 2014-es értekezletén a Medscape Richard S. Isaacsont New York-i Weill Cornell Orvosi Egyetem docensét és Dr. Hilary P. Glazert a Miami Miller Orvosi Egyetem Neurológiai tanszékének rezidensét kérdezte új tanulmányukról, mely a mediterrán diéta demencia kockázatára gyakorolt lehetséges hatásait vizsgálta.
Ne mossuk meg a nyers csirkét?
A nyers csirkehús megmosása Campylobacter okozta ételmérgezéshez vezethet.
A vízipipa korántsem oly „ártalmatlan”, mint azt sokan gondolják
Bár gyakran ártalmatlannak tekintik, sőt egyesek szerint még gyermekek is bátran használhatják, a vízipipa használata jelentős egészségkárosodást okozhat. – olvasható a Cancer Epidemiology, Biomarkers & Prevention szakmai folyóiratban megjelent új tanulmányban.
Globális fenyegetést jelent az antibiotikum rezisztencia
A World Health Organization 114 ország adatai alapján közzétette az antimikrobiális rezisztencia, beleértve az antibiotikum rezisztencia első áttekintését és megállapította, hogy a probléma minden ország számára komoly fenyegetés jelent.
Egyszerű teszttel középkorban meghatározható a mortalitás
A fizikai állóképesség mérésével előre jelezhető az elkövetkezendő évek halálozási kockázata középkorúak esetében, írja a BMJ online kiadásában megjelent két tanulmány. Hozzáteszik, hogy könnyű fizikai aktivitással a jövőbeni rokkantság kockázata csökkenthető.
Emelkedő magas vérnyomás a 7-18 éves gyermekek körében
Az emelkedett vérnyomás kockázata a gyermekek és a kamaszok körében 27%-kal nőtt 13 éves periódus alatt a Hypertension kiadásában megjelent populáció bázisú tanulmány eredménye szerint. A magas vérnyomással kapcsolatban áll az elhízás és a túlzott sóbevitel.
Ingyenes fejlesztések és képzések háziorvosoknak
2014. júliustól vehetnek részt az alapellátásban dolgozó házi gyermekorvosok és vegyes praxisú háziorvosok azokon az ingyenes, akkreditált képzéseken, amelyek tananyagai kifejezetten azzal a céllal készültek, hogy megkönnyítsék az alapellátás szakembereinek az új módszerekre és vizsgálatokra való átállást.
A tonsillectomia a felnőttek számára is biztonságos
A JAMA Otolaryngology -- Head & Neck Surgery online kiadásában megjelent új kutatás megerősíti, hogy a torokmandula műtéti eltávolítása a felnőtteknél is kevés komplikációval és alacsony halálozási aránnyal jár.
A szociális izoláció mortalitási rizikója a hipertóniáéval vetekszik
A szociális izoláció az idő előtti halálozás olyannyira jelentős kockázati tényezője, hogy vetekszik a mortalitás hagyományos rizikófaktoraival. Az American Journal of Public Health online kiadásában megjelent tanulmány szerint a korai mortalitás tekintetében a szociális izoláció hasonló kockázatot jelent, mint a dohányzás és a magas vérnyomás.