klímaváltozás
A mai fiatalok olyan válsággal néznek szembe, amivel még egy korábbi generáció sem találkozott
A Lancet című folyóirat jelentése szerint 2030-ra több mint egymilliárd 10–24 éves fiatal egészségi állapota romolhat, ami a globális serdülőkorú népesség legalább felét jelenti. A serdülők körében növekszik az elhízás és a mentális egészségügyi problémák aránya, miközben a digitális technológiák hatásával és a globális éghajlat instabilitásával is meg kell küzdeniük.
Egy baktérium, ami csak úgy falja a szén-dioxidot
Amerikai kutatók egy olyan baktériumra találtak rá, ami a növényekhez hasonló módon fogyasztja a szén-dioxidot.
Nem olyan jó a hőtűrésünk, mint ahogy azt eddig gondoltuk
A klímaváltozás bolygónk számos pontján olyan forróságot hozhat, hogy párával társultan már életveszélyessé teheti az ember számára a környezetet. Egy kanadai kutatócsoport olyan vizsgálatot és modellszámításokat végzett arról, hogy vajon meddig képes az emberi szervezet tolerálni a magasabb hőmérsékleteket.
Hogyan kell felkészülnie az orvosoknak a globális felmelegedésre?
Egy nemzetközi projektben a Pécsi Tudományegyetem (PTE) kutatói arra keresték a választ, hogyan kell felkészülnie az orvosoknak a klímaváltozás káros egészségügyi hatásaira.
Hat tudományos áttörés 2024-ből, amelyek meghatározzák a jövőt
Könnyű 2024-re viharos évként gondolni, de némi vigaszt nyújt az a tudat, hogy az emberiség most már azt állíthatja, hogy többet tud a világegyetemről, mint valaha. Akár a mikroszkopikus világról szerzett ismereteinket bővítjük, akár a galaktikus szomszédságunkról alkotott elképzeléseinket alakítjuk át, minden egyes előrelépés figyelemre méltó.
Egészségügy és klímaváltozás: sürgős intézkedésekre van szükség
Az éghajlattal foglalkozó kutatások egyértelműen kimutatták, hogy az egészségügyi szektor klímaváltozásra gyakorolt hatása jelentős. Ha az ágazatra országként tekintenénk, az ötödik legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó lenne a bolygón.
Fenntartható egészségügy és a klímaváltozás
Hogyan függ össze a klímaváltozás és a betegséggyakoriság?
A hőhullámok újabb drasztikus hatását mutatták ki tudósok
A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont (ATK) Növényvédelmi Intézete (NÖVI) és a Würzburgi Egyetem közös kutatásából kiderült, hogy a rovarirtószerek mellett, a hőhullámok is rontják a poszméhek szaglását, ami komoly hatással lehet a haszonnövények beporzását illetően.
Egyre gyakoribbak lehetnek repülés közben a turbulenciák
Bár a repülés sokkal kevésbé veszélyes formája az utazásnak, mint például a gépjárművel való közlekedés, mégis rengetegen félnek tőle. A lezuhanás, a repülőgép meghibásodása vagy a repülés közben turbulenciába kerülés előkelő helyen vannak az utasfélelmek listáján.
Ezek az élelmiszerek nagy eséllyel el fognak tűnni a klímaváltozás következtében
A klímaváltozás hatásai közé tartoznak az olyan jellegű változások is, melyek a hűtőnket érintik, hiszen előrelátások szerint számos élelmiszer el fog tűnni a boltok polcairól és a konyhánkból is.
Önnél is sorra mennek tönkre a tuják?
Vajon mi viszi el sorra a gyönyörű, szépen vágott tujákat? Mitől válnak az egykor valóban smaragdzöld növények barna, kiszáradt csonkokká?
A szeptember egy az egyben a nyár része lesz - ez a fura ősz nem egyszeri alkalom, mondja Szabó Péter éghajlatkutató
Korábban kezdődik, forróbb lesz és tovább tart a nyár, rövidül az ősz, eltűnik a téli hó - sorolja az éghajlatkutató a változásokat. Ahhoz, hogy kevésbé durvák legyenek a következmények, az életszínvonalból kellene feladni, de erre kevesen hajlandóak.
Veszélyben a sör a klímaváltozás miatt
Az emelkedő hőmérséklet és a kevés csapadék ronthatja kedvenc söreink minőségét, ráadásul drágábbá is teheti.