Életstílus

Ki a jó pszichopata?

A Pszicho című film a pszichiáterek véleménye szerint sok kívánnivalót hagy maga után. Legalábbis erre a következtetésre jutott egy új tanulmány, miután több száz film megtekintése után próbálta meghatározni, hogy mikor ábrázolják reálisan a pszichopata viselkedést a filmvásznon.

2014.02.28. Életstílus

Turistáknak belépni tilos!

Turisták elől talán nem véletlenül elzárt helyek. Bejutni szinte lehetetlen, vagy szigorúan engedélyhez kötött. Vatikáni titkos levéltár, a frigyládát őrző templom, katonai állomás, nukleáris kutatóközpont, titkos metróalagút. Csak néhány helyszín a listáról.

2014.02.27. Életstílus

A német sör

Sorozatunk előző részeiben a sörről általánosságban foglalkoztunk, illetve a legkiválóbb cseh italokat mutattuk be. Most a kedves olvasót terelnénk tovább a német régió irányába, a legfontosabb német sörfajták ismertetésével. Olyan sörök, sörfajták bemutatása következik, amelyek többnyire hazánkban is kaphatóak a nagyobb üzletekben, és nem kerülnek egy vagyonba – egy kis utánjárást mindenképpen megérdemelnek.

2014.02.27. Életstílus

Elképesztő orvosi felvételek

A modern orvostudománynak köszönhetően ma már olyan sérüléseket és betegségeket is túlélhetünk, melyeknek gyógyítására korábban halvány reményünk sem volt. Az orvosok sokszor szembesülnek furcsa, szokatlan esetekkel, amikor a sérülés vagy a betegség tünetei minden képzeletet felülmúlnak. A következőkben ilyen meghökkentő eseteket ismertetünk.

2014.02.26. Életstílus

Melyik a legélhetőbb város?

A Mercer éves Quality of Living kutatását továbbra is európai nagyvárosok vezetik, sorozatban hatodik alkalommal lett egy európai főváros a világ legélhetőbb városa.

2014.02.24. Életstílus

Kütyüszabadság: melyik repülőn lehet mobilozni?

Egyre több légitársaság engedélyezi a járatok fedélzetén a hordozható elektronikai eszközök használatát repülési üzemmódban a repülés bármely szakaszában, miután az európai és amerikai hatóságok is hozzájárultak a lazább szabályozáshoz.

2014.02.22. Életstílus

Könyvesboltok, ahova érdemes betérni

Könyvesboltokba nem csak azért érdemes betérni, mert megkaphatjuk kedvenc krimiírónk legújabb regényét, vagy mert az antikvársarokban potom pénzért szert tehetünk egy száz éves szanszkrit-német szótárra. Nem is feltétlenül azért, mert jó a kávéjuk. Gyakran elég csak a hely hangulata.

2014.02.20. Életstílus

Beteg volt Da Vinci tökéletes embere

Egy valószínűleg lágyéksérvtől szenvedő - vagy annak szövődményeibe belehaló - férfiról - mintázhatta meg Leonardo Da Vinci az emberi test tökéletességét bemutató Vitruvius-tanulmányt - állítja egy kutató.

2014.02.20. Életstílus

Bizarr kísérletek

Egyes embereknek a magánzárka büntetés, míg mások számára tudományos felfedezéshez vezető út. Az 1960-as években, amikor javában tombolt az űrverseny, a kutatók kíváncsiak voltak, hogyan viselik az emberek az űrutazást, az elszigetelt, zord életkörülményeket, és napfény híján hogyan alakul az alvásciklusunk.

2014.02.20. Életstílus

Így érezhettük magunkat az anyaméhben

Képzeljünk el egy olyan környezetet, ahol nincs gravitáció, zaj, feszültség és fájdalom. Képzeljük el, hogy zavartalan csendben, minden erőfeszítés nélkül, eufórikus állapotban csak lebegünk és lebegünk….

2014.02.19. Életstílus