Szuperinfluenza jelent meg Magyarországon
Szuperinfluenza jelent meg Magyarországon, jelenlétét a népegészségügyi központ is megerősítette.
Szuperinfluenza jelent meg Magyarországon, jelenlétét a népegészségügyi központ is megerősítette.
A rövidlátó embereknél csaknem kétszer nagyobb a zöldhályog (glaukóma) kialakulásának valószínűsége, azé a szembetegségé, amely a felnőttkori vakság vezető oka - állapították meg holland kutatók.
Május óta működésképtelen a CT a Pécsi Tudományegyetem Traumatológiai Centrumában. Az új berendezés három héten belül állhat munkába - adta hírül az Új Dunántúli Napló.
Egerekkel végzett kísérleti eredmények szerint, egy új oltóanyaggal kezelhető a prosztatarák.
A fiatalkori szívinfarktusok sokkal gyakrabban fordulnak elő azoknál, akik kokainisták, mint ahogy azt egyéb kockázati tényezőik alapján várni lehetne: olasz kutatók mágneses rezonancia alkalmazásával igazolták, hogy a kábítószer már akkor is árt a szívizomzatnak, amikor panaszokat vagy tüneteket még nem okoz.
Amerikai kutatók állítása szerint nyálmintából történő DNS-elemzéssel néhány év eltéréssel megállapítható valakinek a biológiai kora, amely nem feltétlenül egyezik meg kronológiai korával.
Az elhízott, diabétesszel élő emberek többsége súlycsökkentő műtét után meggyógyul a cukorbetegségből - állapították meg korábbi tanulmányok eredményeinek áttekintése után holland kutatók.
Gyakrabban fordul elő tüdőgyulladás azok körében, akik sok alkoholt isznak - állapították meg több tízezer emberre kiterjedt követéses felmérésükben dán kutatók.
Az FDA, az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerbiztonsági Felügyelet - öt nappal az után, hogy Németország és Franciaország is betiltotta a gyógyszer forgalmazását – figyelmeztette a vásárlóit, hogy az Actos szedése veszélyes lehet.
A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak nyilvánította az ELI (Extreme Light Infrastructure) integrált európai kutatási nagyberendezés Szeged közigazgatási területén történő megvalósítását - az erről szóló rendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
A Magyar Vöröskereszt június 30. és július 28. között minden csütörtökön várja a véradókat budapesti székházában.
Munkaszüneti nap van ma valamennyi kórházban és rendelőintézetben; a Semmelweis-nap miatt az egészségügyben csak ügyeletet tartanak. A köztisztviselők és a kormánytisztviselők sem dolgoznak ezen a pénteken, de a közigazgatásban az ügyfélszolgálatok nyitva lesznek.
A nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerint Magyarországon az OECD-átlagnál kevesebb forrás jut az egészségügyre, és kevesebb az orvos és az ápoló is, gyógyszerekre viszont az ágazatra fordított kiadások arányában Magyarország költ a legtöbbet a 34 országot tömörítő szervezet tagjai közül.
Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár szerint az orvosképzés sikerágazatnak számít Magyarországon. Jelenleg az összes orvosi egyetemen többségben vannak a külföldi hallgatók, hiszen az itt végzők külföldön is piacképesek.