Szuperinfluenza jelent meg Magyarországon
Szuperinfluenza jelent meg Magyarországon, jelenlétét a népegészségügyi központ is megerősítette.
Szuperinfluenza jelent meg Magyarországon, jelenlétét a népegészségügyi központ is megerősítette.
A tudósok által O104: H4-ként azonosított E. coli baktérium törzs, mely eddig több tucatnyi ember halálát okozta és ezreket betegített meg, sokkal agresszívabb, mint az E. coli O157.
Magyarország európai szinten élen jár a gyógyszerészi gondozás terén az ezzel foglalkozó szakmai bizottság elnöke, Soós Gyöngyvér szerint azáltal, hogy e tevékenységet törvénybe foglalták.
Szeptember végéig kidolgozzák az egészségügyi dolgozók életpályamodelljét, november végéig feláll a mintegy másfél millió lakos ellátásáért felelős térségi egységekre épülő állami egészségszervezési intézményrendszer, az erre épülő új betegút-szervezési rendszernek legkésőbb a jövő év közepéig működnie kell.
Üdvözlik a gyógyszertárak érdekvédelmi szervezetei a Nemzeti Erőforrás Minisztérium patikákra vonatkozó, személyi minimumfeltételekről szóló módosításait, holott korábban több szervezet is a nemtetszését fejezte ki - írta szerdai számában a Napi Gazdaság.
A mentés szakmai színvonalának emelése, valamint a betegek biztonságának fokozása érdekében módosult a mentésről szóló rendelet - közölte az egészségügyért felelős államtitkárság kedden az MTI-vel.
A kormány szigorítja a véradásról szóló rendeletet, hogy megakadályozza a véradáskor kérhető útiköltség-térítéssel kapcsolatos visszaéléseket.
Elkészült a Somogy megye egészségügyi ellátórendszerének átszervezéséről szóló tanulmány; a koncepciót, a megyei közgyűlési elnök megfogalmazása szerint a "Semmelweis Terv somogyi vázlatát" kedden ismertették az érintett önkormányzatok és kórházak vezetőivel Kaposváron.
A D-vitamin szedése csökkentheti a melanoma kialakulásának kockázatát azoknál a nőknél, akiknél korábban már más típusú bőrrákot diagnosztizáltak - közölték amerikai kutatók.
Péntektől az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) irányítja a magyarországi betegszállításokat - közölte az OMSZ kedden az MTI-vel.
A prosztatarák kezelésére férfiaknál használt egyik szer alkalmas lehet az egyik nehezen gyógyítható emlődaganat terápiájára nőknél - idézte a Cancer Research UK cambridge-i kutatóinak megállapítását a BBC hírportálja.
Az ötvenes éveikben járó emberek ma már sokkal egészségesebben táplálkoznak, többet mozognak és a növekvő szabadidejüknek köszönhetően sokkal jobban odafigyelnek az életmódjukra, mint húszas éveikben - derült ki egy friss kutatásból.
A népegészségügyi termékdíjból befolyó összeget először a legfontosabb hiányterületekre, köztük a bérekre fordítaná az ágazat, ugyanis a népegészségügyi területen a harmadik negyedévben uniós pályázatokat is kiírnak - közölte az egészségügyért felelős államtitkárság hétfőn az MTI-vel.
Elfogadta a parlament az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosítását. Ennek értelmében megszűnik a passzív táppénz, míg a táppénzen lévők soron kívüli ellátásban részesülhetnek. Az indítvány rendezi az egészségügyi dolgozók ügyeleti díjait és pihenőidejüket, továbbá kimondja: a szakmai kamarákba való belépés illetékmentes.