Szuperinfluenza jelent meg Magyarországon
Szuperinfluenza jelent meg Magyarországon, jelenlétét a népegészségügyi központ is megerősítette.
Szuperinfluenza jelent meg Magyarországon, jelenlétét a népegészségügyi központ is megerősítette.
A korábbi invazív beavatkozások helyett a várandós anyától vett vérmintából is nagy pontossággal megállapítható a kromoszómarendellenesség, amely Down-szindrómát okoz a születendő gyereknél - közölték hongkongi kutatók.
OTS - A Vidám Zsiráf Klub egy országos betegklub hálózat, amelyet bőrgyógyászok vezetnek. A klubokban bőrbeteg gyerekek és szüleik találkozhatnak az orvosokkal. A foglalkozásokon játékos formában tanulják meg a bőrtünetek kezelését.
Pénteken tárgyalja másodfokon a Fővárosi Bíróság (FB) az úgynevezett HIV-pert, amelyben egy férfit azzal vádolnak, hogy HIV-vírussal megfertőzte volt feleségét és volt barátnőjét.
Magyarországra nem érkezett dioxinnal szennyezett tojás - mondta Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára, országos főállatorvos csütörtökön az MTI-nek.
Ausztriába irányuló vérturizmusról számolt be pár hete egy kereskedelmi televíziós csatorna műsora. A tudósítást követően azzal kereste meg munkatársunkat egy Csurgó térségi fiatalember: tudnánk-e segíteni, hogyan talál rá a szervezőkre?
Jelenleg a háziorvosok havonta átlagosan plusz húszezer forintot is hazavihetnek bizonyos plusz tevékenységek elvégzéséért, amelybe az influenza elleni védőoltások beadása is beletartozik - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága az MTI megkeresésére csütörtökön.
A munkaadók szövetségei támogatják az Orbán Viktor miniszterelnök által kilátásba helyezett kormányzati kiadáscsökkentő lépéseket.
Minden korábbinál nagyobb mértékű volt a szervdonáció 2010-ben Németországban, ahol példamutatóként emlegetik Frank-Walter Steinmeier szociáldemokrata politikust, aki feleségének adta egyik veséjét.
Az Országos Mentőszolgálat módosította a december végén mentőjárművek vásárlására kiírt közbeszerzési felhívását: a nyertes ajánlattevőnek hat hónapon belül nem 13, hanem háromszor annyi, 39 új mentőautót kell leszállítania; a szerződés becsült értéke 679 millió forint - ismerteti a csütörtöki Napi Gazdaság.
Újinfluenza-fertőzés okozta egy 38 éves férfi halálát, ő a H1N1 vírus ez évi első áldozata Magyarországon - jelentette be Csohán Ágnes, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) osztályvezető főorvosa szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
Méltánytalanul bélyegzi meg Indiát, hogy Újdelhiről nevezték el az egyik új típusú gyógyszerrezisztens baktériumot - ismerte el a városban tett látogatásakor az NDM-1 fertőzésekre vonatkozó kutatásokat elsőként publikáló The Lancet brit orvosi folyóirat szerkesztője.
Országosan egyedülálló módon biztosít esélyegyenlőséget a fogyatékossággal élő gyerekek fogorvosi és szájsebészeti ellátásában egy most elkészült beruházás eredményeként a debreceni orvoscentrum - közölte Paragh György egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának (DEOEC) elnöke szerdán, a fejlesztés átadásakor.
Kiürítették a Zala Megyei Kórház egy részét a tűzoltók szerdán, mert etilén-oxid ömlött ki a zalaegerszegi intézmény diagnosztikai osztályán. A gáz egy dolgozóra ömlött, aki nem sérült meg, s a szivárgás egészségi problémákat sem okozott.