Szuperinfluenza jelent meg Magyarországon
Szuperinfluenza jelent meg Magyarországon, jelenlétét a népegészségügyi központ is megerősítette.
Szuperinfluenza jelent meg Magyarországon, jelenlétét a népegészségügyi központ is megerősítette.
Az Egészségügyért Felelős Államtitkárság hivatalba lépése óta a teljes transzparencia híve, az átlátható működést a partnereitől is elvárja - reagált a szaktárca az MTI megkeresésére szerdán azzal kapcsolatban, hogy közérdekű adat eltitkolása miatt nyomozás indult a Magyar Orvosi Kamara ellen.
Bár eredetileg a szkizofrénia kezelésére ajánlották, az új, atípusos antipszichotikumokat egyre gyakrabban írják fel az Egyesült Államokban más okokból, még akkor is, amikor hasznára kevés bizonyíték van - közölték pénteken amerikai kutatók.
Hároméves kisgyermek halt meg a H1N1-influenzatörzs okozta fertőzésben egy angliai kórházban - közölte szerdán a brit Egészségvédelmi Hatóság (HPA).
Az övsömör elleni vakcinával beoltott hatvan év fölötti emberek körében 55 százalékkal kisebb a fájdalmas állapot kialakulásának kockázata - állapították meg kedden megjelent tanulmányukban amerikai kutatók.
Ugyanolyan hatékony, és általában ugyanolyan, többségében enyhe mellékhatásokat okozhat az idei, influenza elleni háromkomponensű oltóanyag, mint a korábbi években forgalmazott magyar vakcinák - osztotta meg hatvan páciens tesztelése alapján szerzett tapasztalatait Tamás Ferenc pilisvörösvári háziorvos az MTI-vel. Az évenkénti oltást az ÁNTSZ is javasolja.
Szentes Tamást (Fidesz) választotta meg az egészségügyért felelős főpolgármester-helyettesnek szerdai rendkívüli ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Paller Judit országos tiszti főorvos vállalja a felelősséget azért, hogy megbízása óta nem figyelt a közérdekű adatok nyilvánosságra hozására. A szükséges okmányokat feltöltik az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat honlapjára.
A vizsgált H1N1-fertőzésen átesett emberek szervezete olyan antitesteket termelt, melyek az influenzavírusok széles köre ellen védettséget nyújtanak számukra a későbbiekben - közölték eredményeiket hétfőn amerikai kutatók.
Első ízben mutattak ki dioxint sertéshúsban, a minta olyan állatból származik, amelynek gazdája a botrány nyomán kétes hírnévre szert tett schleswig-holsteini üzemből szerezte be az állatai hízlalásához szükséges tápot - ismertették a hannoveri mezőgazdasági minisztériumban kedden.
Törökországban letartóztattak egy orvost, akiről azt gyanítják, hogy több tucat operációt végzett el Koszovóban egy állítólagos nemzetközi, illegális szervkereskedelmi hálózat tagjaként.
Növelheti az autizmus kockázatát a másodjára születő babánál, ha túl korán érkezik nagyobb testvére után - vélik amerikai kutatók.
Közérdekű adat eltitkolása miatt nyomoz a Fővárosi VI-VII. Kerületi Ügyészség a Magyar Orvosi Kamara ellen, miután Keszthelyi Gyula tardi háziorvos kifogásolta, hogy a köztestület több törvényben előírt adatot - közöttük Éger István elnöki tiszteletdíját - nem tesz közzé - ismerteti a szerdai Népszabadság.
A vártnál kevesebb, 47 milliárd forint a kórházak napokban összesített, október végi lejárt adóssága - tudta meg a Világgazdaság.