Oktatóvideókkal segíti a szoptató édesanyákat a Semmelweis Egyetem (VIDEÓVAL)
Az első gyermek megszületésekor a sikeres szoptatás nem mindig egy magától értetődő folyamat, sok édesanya megküzd azért, hogy babáját minél tovább táplálhassa anyatejjel. A Semmelweis Egyetem oktatóvideói gyakorlati segítséget nyújtanak a helyes mellre helyezés és mellre tapadás elsajátításában, illetve felkészítik az édesanyákat az anyatej megfelelő tárolása és eltarthatósága, valamint a felhasználhatósága kapcsán felmerülő helyzetekre is.
A kormány rendeletet módosított, nagy szükség van a nyugdíjas dolgozókra
A kormány a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva módosította a nyugdíjkorhatárt betöltött személyek továbbfoglalkoztatására vonatkozó szabályokat is. A közszférában, az egészségügyben, az oktatásban és a szociális területen a kormány engedélye nélkül foglalkoztathatók nyugdíjasok, 2022 szeptemberétől jövő év augusztusáig. A nyugdíjfolyósítás nem szünetel ez idő alatt.
A koronavírus járványhoz kötődtek a rejtélyes májbetegségek
Világszerte szembesültek a kisgyermekeket érintő, rejtélyes kórral: úgy tűnik, megvan, mi emelte a betegség kialakulásának veszélyét.
Megfázásszerű tünetek jellemzőek a most domináns omikron variánsnál
A fertőzöttek és a betegek száma az elmúlt hetekben enyhén emelkedett, ezért ismét felhívjuk a figyelmet az oltás fontosságára. Egész Európában, Magyarországon is az omikron variáns terjed jelenleg is. Jellemzően a fertőzöttek csak enyhe, közepesen súlyos tünetekkel esnek át a fertőzésen, főként megfázásszerű tünetek (torokfájás, fejfájás, köhögés, orrfolyás) alakulnak ki. A láz, a légszomj, az ízérzékelés elvesztése és a szaglásvesztés kevésbé gyakori panasz.
Az egészségben eltöltött életévek növelésére elindult a Nemzeti Kardiovaszkuláris Laboratórium projekt
A Semmelweis Egyetem vezetésével megalakult a Nemzeti Kardiovaszkuláris Laboratórium, amelynek célja, hogy az öregedéssel összefüggő kardiovaszkuláris betegségek hátterében álló kórélettani mechanizmusokat kutatva, annak eredményeire építve új, innovatív prevenciós, diagnosztikai és terápiás eljárásokat fejlesszen.
Részleges látogatási tilalom lépett érvénybe a szombathelyi és celldömölki kórházban
A Markusovszky Egyetemi Oktatókórházban a COVID-19 járványveszély miatt részleges látogatási tilalmat rendeltek el 2022. július 26-tól.
Tönkreteheti az otthonápolást a katatörvény
Veszélybe kerülhet az otthoni szakellátás, az otthonápolás és a hospice ellátás a katatörvény módosítása miatt – ezt mondják az őket képviselő egyesületeknél.
Takaréklángon is tovább nőtt a kórházak adóssága
Az Orvostechnikai Szövetség szerint június végén már 30 milliárd forinttal tartoztak a beszállítóiknak a kórházak, év végére pedig 50 milliárd forintra is nőhet a kifizetetlen számlák végösszege.
Bővült a hosszú Coviddal járó tünetek listája
Friss kutatások szerint szexuális problémákat és hajhullást is tapasztalhatnak az érintettek.
A kezeletlen Lyme-kór akár évtizedekkel később is súlyos tüneteket okozhat
Ízületi, szív- és idegrendszeri problémák jelentkezhetnek az időben fel nem ismert Lyme-kór miatt. A későn diagnosztizált betegség pedig a belső szerveket is érintő, súlyos szövődményekkel járhat. A fertőzött kullancs csípése után ugyanis nem mindenkinél jelenik meg a jellegzetes ovális alakú Lyme-folt, így az esetek 30 százalékában egyszerűen nem vesszük észre – mondja dr. Kovács Anikó.
Az omikron variánsa, a Centaurus Indiában már átvette a vezető szerepet
Az omikron variánsa, a BA.2.75 Indiában már átvette a vezető szerepet, de Hollandiában, Németországban és Nagy-Britanniában is megjelent.
Marius Nasta: enyhe lefolyású fertőzés is maradandó tüdőkárosodást okozhat
A poszt-Covid szindróma sok olyan páciensnél is jelentkezik, aki enyhe tünetekkel esett át a koronavírus-fertőzésen, a könnyen átvészelt betegség is olykor nehezen gyógyuló szövődményekkel, maradandó tüdőkárosodással jár - mondta Beatrice Mahler, a bukaresti Marius Nasta tüdőkórház vezetője.
Egy új terápiával 90%-os hatékonysággal gyógyítható egy milliókat érintő betegség
A brit kutatók egy új génterápiával 90 százalékos hatékonysággal gyógyították meg a súlyos vérzékenységet.